Elolvasnád a történetemet, ami ezzel a bevezetővel kezdődik?
Nem olyan régen, a Föld két részre szakadt. Másik fele egy teljesen másik dimenzióba sodródott. A szétszakadást a természet idézte elő, mert túl sok volt a nem egyezés, háború és felesleges emberirtás. 15 évvel ezelőtt egy bölcs jós, Merlin azt mondta, hogy a Föld egyik felén élő szegény családból származott kislány, lesz az egész Föld királynője. A világ másik felén élő előkelő családból származott kisfiú pedig az uralkodó. Mindenki kinevette a bölcset, és elüldözték Aicnarfból. Merlint a szegény kislány szülei látták el, mert amíg a háborún átverekedte magát, számtalan sebesülést szerzett. Az öregjós nem sokkal később, távozott az élők sorából. Karla és John Mason kétségbeesetten fogták fejüket...
- Lara, sosem ismerheti meg a jóslatot. Csak baja esne a rosszakarók miatt! – sóhajtotta Karla Mason.
- Teljesen egyetértek veled, mentsük, ami menthető…
Egy nap, orkán erejű szél söpört végig szeretett bolygójukon. A folyók apadni kezdtek, és a szél csak nem akart csitulni. Földrengések rázták a világot egy héten keresztül. Amikor az emberek azt hitték, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, a Föld kettészakadt. Az akkor még kisfiú Larry King és családja a Föld másik részével együtt egy új dimenzióban kötöttek ki.
A történet most folytatódik 15 évvel később…
Jópofa, de olyan sablonos - bár már nincs olyan amiről ne írtak volna.
Még egy részleted van? Mindenképp beleolvasnék még.
Mit keres itt Merlin, hm? :) Nem tudsz saját mágust kitalálni? :) Tessék leszakadni mások műveiről, Merlin abszolút nem passzol ide :)
Az ötlet bájos, bár egy szavát sem fogom :) hogy szakadhat ketté a Föld és hogy jutott egy másik dimenzióba az egyik fele? Most tényleg egy félbolygót képzeljek magam elé? Majd ne felejtsd el a részletesebb leírást valamikor erről, oké?
Azt tanácsolom, olvass sokat, mert a fogalmazásod sem hibátlan és a helyesírásod is hagy némi kívánnivalót maga után, ami egy írónál csúnya dolog :)
Egyébként nem tudom, mi ütött belém, de engem most épp érdekelne a folytatás :) A karaktereidet még nem is ismerem, hogy szapuljam őket így? :)
Olvass!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!