Valaki idézetek a megromlott barátságról?

Időnként hihetetlenül rám tör a magány. Ilyenkor konkrétan azt élem meg, mintha egy komplett szakítás szerencsétlenebbül járt fele lennék. Fele. Valaminek - valakinek - a fele vagyok egyedül. Pedig nem is szakítás ez, hanem csak a legjobb barátomat veszítettem el. Mégis újra és újra átélem a szakítás fájdalmát.

Sok ember hibája, hogy amikor minden rendben van az életével, megfeledkezik a nehéz időkről és azokról az emberekről, akik akkoriban mindent félretéve támogatták.

Vártam, hogy még egyszer láthassam. Igazi jó barátok voltunk. Ő tudta legjobban kiolvasni a gondolataimat, ha valamit akartam, ketten akartuk.

btw: Átérzem a fájdalmadat. :(