Leszbikusok és biszex lányok válosznátok a lenti kérdésekre?

Én egy transzszexuális lánnyal jöttem össze 17 évesen. Ő volt a legelső kapcsolatom. Amikor életemben először megláttam a suliban egy közös szakkörön (mert nem egy évfolyamba jártunk, ő fiatalabb nálam másfél évvel), már felfigyeltem rá... aztán még a nevét sem tudtam, de a folyosón mindig köszöntünk. Rá egy évvel bejelölt facebookon, elkezdtünk beszélgetni és egyre több időt töltöttünk együtt a suliban is. Ha valakivel van "köteléked", valami kapocs, ami egyszerűen vonz felé, és nem bírsz ellenállni, az mindig jelent valamit. Vele olyan volt, hogy szinte már telepatikus úton kommunikáltunk - jó, most ez így viccesen hangzik, de ennyire közel kerültünk egymáshoz. Mintha egész életemben ismertem volna. Én mindig lánynak láttam őt, egy fiús lánynak, de számomra sosem volt ő igazán fiú... érdekes dolog ez a transzszexualitás. Anyám eltiltott tőle, mikor látta, hogy annyira más, és hogy megfogta egyszer a kezemet, amikor nálunk járt - pedig akkor még nem is voltunk együtt. Én próbáltam tagadni legbelül, hogy többet érzek, mint barátságot, nehéz volt elfogadni és úgymond beadni a derekam arra, amire igazán vágytam. Két évig voltunk együtt. Nagyon szerettem. Anyukám és a bátyáim is tudják. Elfogadták. Bár anyukám nem szerette őt, és ha belegondolok, okkal, mert olykor voltak furcsa megnyilvánulásai. Én úgy szerettem, ahogy volt, pedig többet tudtam róla, mint a saját családja. De el kellett, hogy engedjen, mert még soha nem voltam férfival, és nem tudom, hogy most leszbikus vagyok-e vagy mifene... nem szeretem ezeket a címkéket, szóval inkább azt mondom, hogy szükségem van még tapasztalatokra, hogy tudjam mit szeretnék. Mindig is vonzottak a lányok,ha jobban belegondolok. Kicsit félek, tartok a férfiaktól. Nem szeretem, ha birtokolnak és ha a másik jóval erősebb nálam. Félek, hogy elnyomnak és esetleg nem tudok szabadulni. Pedig világéletemben fiúkkal barátkoztam, és fiúk közt nőttem fel. Inkább a fiús lányok a gyengéim, a rocksztáralkatúak :) nagyon fontos a kisugárzás. Rólam sokan nem tudják, és nem is gondolnák, hogy ilyen vagyok, de ez már hozzám tartozik, és beletörődtem. Szerintem sokkal izgalmasabb lánnyal az élet, tele kalandokkal, kihívásokkal magaddal szemben. Nem állítom, hogy könnyű, és jobb, csupán más, nemde? :))

19L

Hmm, én még a kollégiumi éveim alatt (15-18) éreztem először, és akkor erősödött fel bennem,hogy én biszex vagyok.Nem mondtam el senkinek, mert senki sem értette volna meg, és még a társadalmi norma elvárásának követelményébe ez nem fért volna bele, így a mai napig, 27 éves koromig titkolom.

Városi vagyok.

" Nem mondhatom el senkinek, így elmondom hát mindenkinek" elv alapján írtam ide.

Olyan rossz,h a társadalom talán soha nem lesz képes befogadni ezt a más attitűdöt, ahol sikerrel járnak, és nagy a tolerancia azt csak irigyelni tudom.

Talán így kell majd meghalnom,azzal a tudattal,h van egy titkolt másik életem, ami olyan, mint egy vulkán, ami mindig kitörni akar, de a magyar populáció manipulatív eszközökkel, akarattal rákényszerítik az embert,h még maradjon meg a "normális" állapotában. Átléphetnék egy másik, leszbikus "atmoszférába", azzal az erős változás szelével,h majd elsodorja a negatív dolgokat a fejem felett, de az már nem az a teljes felszabadult boldogság lenne, tudva,h körülöttem, szeretteim megvető szemei szegeződnének rám.

Én pár éve kezdtem többet érezni egy lány iránt, ami akkor még magamnak se nagyon vallottam be. Kétségbeesett voltam, nem tudtam mi történik, és miért. Senkinek sem kívánom, hogy érezze azt a szorongást, amit én akkor. Próbáltam magyarázatokat találni, hogy biztos ilyen amikor az embernek nagyon közeli barátai vannak, hisz nekem általában csak fiú haverjaim voltak, és ugye egy haver meg barát nem ugyanaz. "Meg amúgy is, lányokkal folyton furán érezem magam, akkor meg miért tetszenének nekem a lányok?" - gondoltam. Gyűlöltem a gondolatát is, hogy leszbikus lehetek, annak ellenére, hogy semmi bajom nem volt a homoszexuálisokkal.

A lánnyal megszakadt a kapcsolatom, azóta sem beszéltünk, bár más okok miatt. Túlléptem rajta idővel, s bevallani magamnak - plusz megpróbálni elfogadni - 14 évesen vallottam, hogy Igen a lányokat szeretem.

Senki sem tudja az ismerőseim közül vagy épp a családomból. Egy olyan barátom van, akinek "érdemes" lenne elmondanom, de félek, sőt rettegek, hogy elítélne. Tudom, nem barát az ilyen, aki megtenné, de alapból nincs sok barátom, és ő az, akit nem veszíthetek el. Többször jött fel a homoszexualitás, mint téma, s minden alkalommal tisztán kifejezte ellenszenvét, bár ezt az ellenszenvet is inkább undornak hívnám.

A családom nem ítélne el, legalábbis apáról tudom, hogy nem, hisz sokszor fel tud mérgesedni azon, mennyire sekélyes emberek tudnak lenni, legyen az egy munkatársa(apám egyik beosztottja leszbikus, és sokan "támadják"), vagy más. Mégis, a gondolata, hogy másképp néznének rám, elrettent.

Fehérvári vagyok, és csupán 15 éves, viszont az utóbbi pár év (nem is biztos hogy pár év, magam sem vagyok benne biztos) számomra nagyon lassan telt, ha esetleg bárkiben is felmerülne a gondolat "Másfél-két év alatt nem történhet ennyi minden, ilyen fiatalon."

^ én is little monster vagyok *.* :')

na de törjünk a lényegre.. :D 12 éves voltam, amikor rájötte, hogy a lányokhoz vonzódom. emlékszem az imnet.hu fórumán voltam, és véletlenül rábukkantam egy 'leszbikusok' topicra meg egy 'L word' topicra és elkezdtem őket olvasni kíváncsiságból.. aztán 1-2 hétig olvasgattam őket, nem tudtam miért, csak úgy valamiért 'együttéreztem' azal amiket írtak.. aztán egyik nap mikor olvasgattam így megcsapott hirtelen, hogy hú dehát én is leszbikus vagyok.. és tökre le voltam döbbenve, de valahogy olyan 'izgalmas' érzés volt, bennem soha nem volt szégyen vagy 'vége az életemnek, mindenki utálni fog' érzés meg semmi ilyesmi, ez valószínűleg azért van mert már akkoriban is lesza.rtam az ostoba emberek véleményét... na de szóval aznap 12 évesen elgondolkodtam, hogy hogy is képzelem el az életemet.. és amikor elképzeltem, milyen lenne ha felnőtt koromban feleségül vennék egy lányt és gyerekeim lennének vele, teljesen természetes érzés volt, és rájöttem, hogy egy férfi iránt soha nem tudnék ilyen érzéseket táplálni. de gondoltam leszbikus biztos nem lehetek, biztos csak biszex vagyok (ez a 'tagadás' fázis', mert az ugye nem olyan ijesztő mintha leszbikus lennék), de aztán hamar rájöttem, hogy ezt csak bemeséltem magamnak és nekem soha nem kéne férfi :)

így visszanézve, már egészen kicsi koromtól kezdve egyértelmű volt ez nálam, csak ugye soha nem hallottam ilyenről hogy lány-lánnyal, nem tudtam, hogy ez mit jelent, nem is gondoltam rá.. de így visszatekintve.. már 6-7 éves koromban olyat játszottam, hogy feleségül vettem a barbi babáimat és ott feküdtek mellettem az ágyban és ideges voltam, hogy olyan pici a fejük és nem tudtam megcsókolni őket :DD és megfogadtam, hogy addig leszek összeházasodva azzal a barbival, amíg felnőtt nem leszek és találok egy FÉRFIT :DDDDDDD kb ugyan ebben az időben volt egy lány egy sorozatban akibe halálosan szerelmes voltam, meg az egyik lánynak a sulimban is olyanokat mondogattam, hogy 'ha fiú lennék megcsókolnálak', az egyik barátnőmmel pedig olyat játszottam, hogy én fiú vagyok és udvarolok neki.. még Britney Spears-be is szerelmes voltam! :D

hát igen... : )

Leszbikus vagyok, most 15, Soproni lakos.

Nagyjából 13 évesen realizálódott bennem, hogy hoppá, itt van valami, amikor az akkori legjobb barátnőmmel kézenfogva sétálgattunk. Aztán azt mondtuk, hogy szeretjük egymást, szívecskék, minden, de végül aztán meg a szarozás és vége lett a dolognak 3 hónap után, teljesen más okok miatt. Na jó, egy kicsit hozzá tartozott, de nem lényeg.

Én egyébként nagyon nehezen tudtam elfogadni, hogy már nem fogok férjhez menni boldogan, nem fogom srácokra csorgatni a nyálam a barátnőimmel, de 4 hónap pszichológus és egy közepes erősségű depresszió átlendített rajta.

A barátnőimnek szinte egyből elmondtam, hogy saját csapatban játszom, de a válaszuk kb. egy "no shit" volt. :D Aztán 13 évesen elsírtam anyukámnak, hogy egy lány tetszik, azóta pedig egyikünk se hozza fel a témát, szóval harmónia van.