Mi ezekre a logikai feladatokra a megoldás? :
1. Kakukk és pokolgép
Kupónia tőzsdeügyi miniszterének egy reggel két levelet hozott a postás. Az egyikben a nagynénje értesítette, hogy feladott címére egy kakukkos órát. A másikban egy névtelen jóakarója figyelmeztette, hogy egy anarchista szervezet postacsomagban egy pokolgépet küld neki. A miniszter nem volt ijedős ember. Mindkét levelet betette a tárcájába, és átment a másik szobába reggelizni. Néhány perc múlva Sam, az inas megjelent, a kezében egy csomaggal, amelyben határozottan ketyeget valami.
- Dobja a tóba azt a csomagot, Sam! - mondta a miniszter, még egy kis vajat kenve a pirítósára. – Ugyanis pokolgép van benne.
Honnan tudta, hogy az ami a csomagban van, az a pokolgép és nem az óra?
2. Bankók a tárcában
Pocket felügyelő egy egész Párizst izgalomba tartó bűnügyben nyomozott,és tulajdonképpen már a nyomozás első napjaiban biztos volt benne, hogy a tettes, akit keres, egy Désastre nevű ember. Bizonyítéka azonban nem volt ellene. Mivel nem akarta elhúzni a nyomozást, elhatározta, hogy csapdát állít neki. És ez nem is volt nehéz. Tudta, hogy Désastre udvarol egy, bár kávéfőzőnőjének, s minden estét a bárpultnál ülve tölt. Kitanított egy fiatal nyomozót, hogy üljön mellé, bankókkal teli tárcával a zsebében. Majd a tömött tárcát a bárpulton felejtse, s menjen ki a telefonfülkébe, és hívjon fel akárkit. A nyomozó követte az utasítást, s a fülke üvegén át hamarosan Désastrét vette észre, aki előbb bement a mosdóba, majd onnan kilépve egyenesen a telefonfülkéhez indult. Amint odaért, mosolyogva nyújtotta neki elvesztett tárcáját.
- Ön igazán könnyelmű ember uram – jegyezte meg. – Ennyi pénzt nem hagy az ember a bárpulton heverni.
- Köszönöm, hogy utánam, hozta! – mosolygott vissza a nyomozó és megszámolta a pénzt. Nem hiányzott belőlük egy sem. Pocket felügyelő viszont még aznap éjjel letartóztatta a becsületes megtalálót, kezét dörzsölve, hogy a csapda ilyen jól bevált.
Milyen ügyben nyomozott a felügyelő?
3. A késdobáló vendége
Fellow felügyelő egy gyilkossági egy gyilkossági ügyben nyomozván, folyton beleütközik bizonyos Gyorskezű Joe nevébe, de nem ismerte ezt a Joe-t személyesen, tudni is csak annyit tudott róla, hogy minden este a Késdobáló vendéglőben található. Elhatározta, hogy a maga is oda megy, és titkon megfigyeli. De hogyan szegődjön a nyomába, ha nem ismeri? Hamarosan rájött hogyan.
Mielőtt kilépett volna az irodából, súgott valamit a segédjének. Aztán pontosan este hétkor beült a vendéglőbe, és öt perc múlva anélkül, hogy érdeklődött volna vagy bármivel feltűnést keltett, volna, mát tudta, ki a vendégek közül az, aki Gyorskezű Joe névre hallgat.
Hogyan tudta meg, és mit súgott a segédjének?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!