Hogyan segítsek?
Az ismeretségi körömben van egy nagyon rendes kis roma srác. Nagyon szeretem őt, szinte olyan, mintha az öcsém lenne. A problémám a következő:
A srác rossz társaságba keveredett, és elkezdett füvezni. Közben összejött egy lánnyal, aki csak még jobban belevitte. Az idén már iskolába sem ment, pedig még lett volna egy éve. Szóval totálisan elzüllött néhány hónap alatt.
Most viszont rájött, hogy nagyon nagy hülyeséget csinált, és úra akar kezdeni mindent. Le akar szokni a drogról, és ott akarja hagyni a csajt, de nagyon beleszeretett. Ez is az egyik probléma. Visszamenne iskolába, de év közben már nem veszik fel. És munkahelyet sem talál sehol.
A napjai csak telnek, és nem köti le magát semmi hasznossal, és így attól tartok, visszamegy majd ahhoz a lányhoz. De nagyon szeretnék rajta segíteni, mert egyébként egy jólelkű, segítőkész, tisztelettudó, rendes fiú. Nagyon értékes ember, és sajnálnám, ha elkallódna. Mit találhatnék ki neki, amivel lekötöm? Néha eljön hozzám, dumálunk, zenét hallgatunk, de sajnos ritkán van rá időm, mert sokat dolgozom. Gondoltunk rá, hogy részt vehetne valami felnőttképzésben, az is nagyon jó lenne, ha tudnátok valami ilyet ajánlani. Vagy valami jó könyvet, ami lekötné, én nem igazán tudom, hogy az ilyen korú fiúk mit olvasnak, mert én lány vagyok.
Előre is kösz a segítséget.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem meg vidd magaddal menhelyre,családsegítő központba. Vállaljon olyan munkát ami másokon segít, ha nem is füzetnek érte . Felrázza ,őt is gyógyítja ez a tevékenység.
Több helyre is keresnek önkénteseket. Ne zárd be a házba egy könyvel a kezében, mert annak elszigetelődés lesz a vége.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!