Mit gondoltok erről?

Mostanában nagyon magam alatt vagyok, és egyre jobban azt érzem, az életem célja nem más, mint a puszta fizikai túlélés, a technikai előnyök ellenére is, a mai "gépesített" világban! Olyan ez, mint az őskorban, amikor az ősember az életben maradásért küzdött, nincs ez másképp ma sem, csak más eszközöket használunk és barlang helyett házakban lakunk! Napi 10-12 órát dolgozom, jóformán csak aludni járok haza, családra, barátokra alig jut idő, érzelmileg is úgy érzem, csak egykori önmagam árnyéka vagyok és semmi sem okoz már örömet! A tévét is kihajítottam az állvánnyal együtt(pedig semmi baja sem volt), mert sem időm, sem kedvem nem volt hozzá, ne fogja fölöslegesen a helyet, így legalább nagyobb a tér a szobában. A családtagjaimmal is csak a legfontosabbakat beszélem meg, röviden, meghitt, boldog pillanatok már nagyon régen nem voltak. Nagyon eltávolodtunk egymástól, igazából csak együtt élünk, érzelmek nélkül. Szex már nem is emlékszem, mikor volt! Pedig 31 éves vagyok, de mintha egy idős, megfáradt ember életét élném, aki már olyan öreg, hogy kiállíthatnák a múzeumban is! Mostanában a hétvégeken próbálunk beiktatni valami szórakozási lehetőséget,szabadidős programokat csinálni,de nem tudok már ennek sem örülni, mert tudom, nem más, csak figyelemelterelés a jelen sivár helyzetről, hogy egy borzalmas gazdasági/érzelmi válságban élünk! Volt egy vállalkozásom is, ami tönkrement, most alkalmazottként kínlódom, de nem szeretem, amit csinálok, és köze sincs a diplomás szakmámhoz, de valamiből élni kell, ott a család! A számlákat, kaját, útiköltséget fizetni kell! Ha nem tudjuk fizetni, mehetünk a híd alá, meg kukázhatunk! A jelenlegi állásom ráadásul bizonytalan, mivel a cég veszteséges, csak decemberig biztos, januárban újabb nagy létszámleépítés. És mindig ide jutok vissza, mint amikor a kígyó a farkába harap, az élet célja nem más, mint a puszta fizikai túlélés, ami felemészt minden energiát...