Mivel tudnám leszoktatni az italrol ugy hogy megutálja?

Tiltással, fenyegetéssel, praktikákkal (hashajtó, stb) nem hiszem, hogy bármit is elérnél, ha meg kiderül, csak még rosszabb lesz.

Ha nagyon komoly a probléma akkor szvsz csak a szakavatott segítség fog használni.

Van ötleted az okot illetően, hogy miért csinálja? Esetleg próbáltál vele beszélni erről? - természetesen józanul, hogy miért csinálja, téged mennyire zavar, tönkre teszi a családot, stb?

az az igazság, hogy aki iszik, az nem akar leszokni a piáról. és sajnos a házastárs az, aki a legeslegkevesebb sikerrel járhat.

még olyant is olvastam, hogy a házastárs bosszantása céljából részegedik le valaki rendszeresen. kész kis forgatókönyv: piál, a feleség veszekszik, ő meg piál, hogy ne kelljen hallani a feleséget, aztán panaszkodik, milyen senki alak a felesége, vedel a többi hozzá hasonlóval, és így tovább.

hidd el, nem fogod tudni leszoktatni a vedelésről, nem mondom neked, hogy válj el, de a legjobb megoldás neked ez. nyugalomra van szükséged, rendezett körülményekre, és ebben a férjed soha nem fog segíteni, mert őt az ital érdekli. ha érdekelné őt, hogy te szereted, és jót akarsz neki, akkor már rég megtett volna azért mindent, hogy ne okozzon fájdalmat.

tudom, kemény voltam, de azt is tudom, hogy milyen körülmények között nőttem fel, és milyen házasságból léptem ki.

a mai napig undorodom attól, hogy apu folyton részeg volt, és rettenetesen szégyelltem az apámat.

a gyermekeidet ne hozd hasonló helyzetbe!

ó igazán köszönöm, hogy nem vetted magadra a kemény stílusomat.

az az igazság, hogy anyu rettenetesen sokáig tűrte apu lüke játszmáit. eleinte belement a sehova sem vezető vitákba, aztán megpróbálta azt, hogy nem szólt vissza, semmi értelmes hatás.

még apu volt az, aki elmagyarázta, hogy anyu milyen szemét, meg papucsférjet csinált belőle, így otthagyta. anyu egy évig egyedül nevelt minket, utána olyan értelmetlen belemagyarázós szövegek után, hogy a gyerekeknek szükségük van az apjukra, egyéb blabla, anyu visszafogadta. hát képzeld, két hétig tartott, hogy apu normálisan viselkedett, utána rosszabb lett, mint volt. sokkal rosszabb, és kidobni már nem lehetett. anyu sok sok évvel később elmondta nekem, hogy élete legrosszabb döntése volt, hogy apunak hitt.

az idegeim erősebbek lennének, ha akkor anyu rendesen a sarkára áll, ebben biztos vagyok. anyura nem haragszom, szerencsétlen csak szeretett volna bízni egy emberben, aki a férje volt, akihez eredetileg szerelemből ment feleségül. ez a senki alak, az apám, meg csak csinálta, csinálta a sok balhét, minden nap ugyanaz a szöveg, szóról szóra, anyut újból és újból bele akarta rángatni ugyanabba a vitába. néha sikerült is, na akkor anyu volt a szemétláda, hogy minden nap veszekszik.

több, mint 15 éve szó szerint belefulladt a piába apu, de a mai napig undorodom tőle, és rettenetesen szégyellem, ahogy kinézett, ahogy viselkedett. Isten bocsássa meg, nem járok ki a sírjához.

az ital kifordítja az alkoholistákat az emberi mivoltukból, méltóságukból. és sajnos a családjuk méltóságát is tönkreteszik.

beszélj anyuddal, vagy egy pedagógussal, vagy pszichológussal, barátnőddel, hogyan lépj ki ebből a függőségből, ugyanis szereted ezt az embert, de valójában függővé tett téged. tudja nagyon jól, hogy ragaszkodsz hozzá, ezért rombolja az önbecsülésedet, hogy ne merjél lépni, ne merjed megtenni azt a határozott lépést, amiből visszaút NINCS. (ne legyen!)

a házasságomról az az igazság, hogy nem igazán tudok írni, a férjem nem alkoholizált, neki a prostik voltak az alkohol. és nap mint nap ugyanazt a gyalázatos szöveget hallgattam arról, hogy milyen semmirekellő vagyok, micsoda teher vagyok neki, és így tovább, tényleg évekkel meghosszabbította a döntési képességemet.

fogalmam sincs, mi okozta, de egyszercsak elzavartam a férjemet. ő persze akkor emelt fővel vigyorogva elment, és azt hallottam vissza, hogy elköltözött, mert kihasználtam, hűlyének néztem folyton.

persze néhány hét múlva milyen gyönyörű ígéretek jöttek, milyen gyönyörű mondatokba foglalva, de eldöntöttem, hogy anyu hibáját nem ismétlem meg. közel négy évvel később csak egyre jobb, szép rend van a telken, a házban, a fejemben, a gyereknevelés körül. rájöttem, milyen sok barátom tétlenül nézte, ahogy egyre rosszabb állapotban vagyok, és a "felszabadulásom" után hogy visszatérnek, hogy tudunk egymásnak örülni. eddig észre sem vettem, milyen sok barátom van, nem fogadtam őket, nem mentem hozzájuk.

szal beszélgess, mit tegyél, én ismeretlenként azt mondom, lépj ki ebből a pusztító kapcsolatból, ne félj a fájdalomtól, ami elkerülhetetlen ilyenkor, éld túl és éld a saját életedet.

megérdemled végre