Mit jelent az alábbi szavak: ifjú kenyeres pajtás (om)?
Figyelt kérdés
2010. dec. 6. 19:42
1/4 anonim válasza:
Az osztrák-magyar monarchia hadseregében a fiatal újoncok kiképzését egy idősebb bakára bízták. Tehát ugyanolyan alacsony rangban volt, csak pár évvel idősebb. Együtt volt velük, ugyanazt az ellátást kapta, de mégis ő felügyelte a honvédeket.
2/4 A kérdező kommentje:
Amúgy ebben a szövegben volt: A Romániai Magyar Szó szerkesztője, ifjú kenyeres pajtásom és az újságírásban, az élet egyéb dolgaiban is fogadott öcsém, Szonda Szabolcs, amikor már jócskán a kezében tartotta a Színkép melléklet kormányrúdját
Most ez nekem nem passzol a szöveghez
2010. dec. 6. 20:13
3/4 anonim válasza:
Te kérdezted, hogy mit jelent én csak megmagyaráztam. Amúgy elég nyakatekert a szöveg, amit ideírtál, de nem gondolnám, hogy az írója az eredeti értelmében használta. Én inkább úgy érteném ebből, hogy a barátja, sorstársa.
4/4 anonim válasza:
Kenyeres pajtás egy nagyon belsőséges bizalmi kapcsolat. A katonalét annyiban kapcsolódik hozzá, hogy annak idején a katonák többedmaguk kaptak egy-egy vekni kenyeret és maguk között osztották el. Mivel a kenyér (étel) nagy kincs volt a katonák között, ezért fontos az ehhez kapcsolódó bizalmi viszony. Egyébként a Sorstalanság című filmben van egy jelenet, amikor Gyuri megdézsmálja a kenyér sarkát a lágerben, Citrom Bandi pedig lekever neki egyet, mert amíg nála volt, addig az mindannyiuké volt együtt, ő pedig beleevett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!