Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Ez csak nekem fura? Hogy...

Ez csak nekem fura? Hogy tudnék segíteni neki?

Figyelt kérdés

Haverommal egy albiban lakunk, egyetemre járunk mindketten, de már elkezdtünk dolgozni is a tanulás mellett lassan 1,5-2 éve.

Az elmúlt egy évben körülbelül 20 kilót hízott, ami azért is drasztikus, mert korábban nagyon odafigyelt az edzésre, étkezésre, súlyára. Bőven 100 kg felett lehet most, pocakot eresztett de persze kikerekedett mindenhol. Az edzést nem hagyta abba, közösen járunk mai napig de folyton eszik.


Múltkor szóvá tettem neki, hogy lehet az evésből vissza kéne venni mert már kezd nagy lenni a hasa, próbáltam viccelődve/ugratva mondani neki, van hogy beszólogatunk egymásnak hasonló formában. A reakciója kifejezetten fura volt, mert rögtön elkezdte hogy hagyjam már, nem is vészes meg én is híztam. Az utóbbi valamilyen formában igaz, mert feljött kb 5-6 kiló de én sose mentem rá erre a nagyon szálkás, kockahas formára, míg ő anno igen. Mondtam neki, hogy az is azért van mert rászoktatott arra, hogy konstans rendelünk valami szemét kaját, de hogy van bőven különbség.


2-3 hete lehetett ez, azóta se változtatott pozitív irányba az étkezési szokásain. Sőt, szerintem lehet többet is eszik, engem is mindig hív meg kérdez, hogyha rendel én nem kérek-e. Ami még kellemetlen, hogy amikor adott az alkalom akkor engem kezd ki a súlyom miatt. Pár napja mondjuk egy nadrágom már szűk volt és kicseréltem, rögtön beszólt hogy “na ki hízott meg?”, az mindegy hogy ő az egész ruhatárát lecserélte. Ha eszünk egy kiadósabb adagot és felpuffadok/sokat eszem a hasam méretére tesz megjegyzést, meg van hogy hozzáér, hogy bizonyítsa nekem is nagyobb hasam. Próbáltam felhozni, hogy kezdjünk el közösen diétázni, leszálkásítunk meg hasonlók de nem akar, és rögtön elzárkózik a témától.


Nekem szinte olyan mintha a testvérem lenne, nem szeretném hogy bármi baja legyen, de helyette nem ehetek, meg mégiscsak az ő élete. Viszont 23 évesen ez szerintem nem igazán egészséges, úgy hogy nem áll le.


Nektek volt ehhez hasonló akár baráti, családi körben? Mit csináltatok, szerintetek mit kéne tennem? Vagy hagyjam az egészet, úgyse tudok vele mit kezdeni?



2022. okt. 5. 22:38
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
Nagyon furcsa helyzet. Mondanám, hogy tömegel, de ez talán annak is durva.
2022. okt. 8. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 A kérdező kommentje:

#11 kétlem, hogy ez tömegelés lenne. Miután eljárunk edzeni biztos szedett fel valamennyi izmot is magára, de ez az étkezés nem tudható be már dirty bulkingnak sem...


Hétvégén átjöttek hozzánk a jó páran a baráti társaságunkból iszogatni aztán mikor mindenki megéhezett rendeltünk ételt. Haverom berendelt magának valami 6 ezer Ft értékben a mekiből, láttam a számlát. Feltűnt a többieknek is hogy mennyit eszik, de elkezdték bíztatni közben meg tapsolni amikor befejezte baszki. Aztán az evés volt a téma még rengeteg ideig és az lett a konklúzió, hogy jövő héten mekis food challanget rendezünk sajtburgerekkel... próbáltam beszélni vele kedvesen mikor már elmentek a többiek, hogy tényleg segítek a diétában, közösen leszálkásítunk, mennyien irigyek voltak a fizikumára, de hajthatatlan. Megkaptam ismét, hogy én is híztam, meg hogy aznap is mennyit ettem az miért nem baj. Elmondása szerint ez az egész őt nem zavarja, és szerinte én túlreagálom. De közben mint kiderült 112 kg... Szóval én most tényleg hagyom, remélem majd valami plafont azért elér a súlya.


Annyi viszont eszembe jutott még, hogy ha én nagyon ráállok az ilyen egészséges táplálkozásra, az lehet rá is hatással van. Csak valós félelmem az, hogy mi van, ha eszik abból amit én főzök, aztán elfogyasztja még azt is amit alapból enne....

2022. okt. 11. 10:38
 13/20 anonim ***** válasza:
52%
Van esetleg before after keped?:)
2022. okt. 12. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
100%

Több mint 30 kiló tényleg nagyon sok. Valamilyen szinten tapasztalatból mondom, hogy addig meg is marad a makacsság, amíg magától rá nem jön, hogy ez így nem lesz jó. Onnan nehezebb lesz visszajönni, de jó hír az ő esetében, hogy továbbra is rendszeresen mozog. Semmiképpen ne hagyja abba!


Te mennyi vagy, kérdező?


#11 voltam

2022. okt. 13. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 A kérdező kommentje:

Biztos izomban is fejlődött azért, de nagyon durva hogy 112 kg, ilyen nagydarab erőemelő kinézete kezd lenni vagy nem is tudom. Egy évvel ezelőtt még, meg tavaly nyárról kint vannak mindenhol a félmeztelen képek róla a facebookon meg az instáján. Ilyen drasztikus változást még nem láttam szerintem. És igen, nagy szerencse hogy az edzést nem hagyta abba mert akkor már rég nem itt tartana...


Neked is a súlyoddal volt így 14-es? Ha igen akkor mi volt az ami kapcsán ráeszméltél a helyzetre?


95 kg körül vagyok, tavaly még csak 89 voltam. Múltkor néztem magamról képet és azért fejlődtem főleg váll, meg mell terén, de nem vagyok szálkás, sose voltam. Plusz biztos a +6 kilónak egy része felesleg, valamennyi azelőtt is volt rajtam, de ez elég jól eloszlik mert magas vagyok, egyedül a hasamon látszik kicsit de az se vész. De a haverom ezzel takarózik, hogy mindketten híztunk... csak neki megereszkedett a mellizma a rárakódott hájtól, meg a hasa rálóg a combjaira ha ül, a seggén meg pont tegnap szakadt ki valami gatyája, de fixen én vagyok az aki elhízott :D

2022. okt. 14. 01:48
 16/20 anonim ***** válasza:
100%
A gatyaszaggató téma miatt leestem az ágyról😂. Egyébként megértő és baráti módon elmagyarázhatnád neki, hogy ez így nem oké, és csak önmagának árt vele.
2022. okt. 15. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 NTBS ***** válasza:
Őszintén elbeszélgetsz vele.
2022. okt. 24. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
100%

Van egy közmondás: "Akinek nem lehet tanácsot adni, azon nem lehet segíteni."

Te jó indulattal megtetted (még ha viccelődve is) az első lépést, hogy figyelmeztesd őt a helytelen táplálkozásra. Semmibe veszi.

Tanácsolják itt, hogy beszélgess el vele (de nehogy vitatkozz!), de nem várok tőle eredményt.

Talán stresszes lehet neki az egyetem? Aki stresszel, az szokott sokat enni.

Ha nem hallgat a szép szavadra - többet ne emlegesd fel neki. Ez az ő privát dolga.

2022. okt. 25. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
Kéne egy alapos orvosi vizsgálat a kóros elhízás és falási kényszer miatt. Mi lenne, ha nem edzene?!
2022. okt. 31. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:

Kedves, kérdező!


Megejteni egy komoly beszélgetést 1x mindenképp, főleg hogy testvéredként szereted is.


Onnantól, hogy mit kezd magával, nos, ő dolga, baja, ám reméljük a jobbat!


Szokj hozzá, hogy sokan huszonévesen elkezdenek beletojni a külsejüket, alkatukat illetően.


Jómagam 30 éves vagyok és ha látnál engem VS osztálytársaimat... Nos, kifakadnál.


Míg engem 20-22-nek gondolnak, a többiek pedig 10-20 évvel öregebbnek látszanak.


Az osztálytalálkozó is kellemetlen volt, fél órát bírtam ki. (hanyagolt külső mellett a lelki állapotuk, életük is béka popsija alatt)


Valószínű ezt te is látni fogod idővel.


Nem szólhatunk bele mások életébe, hiába csak jót szeretnél/szeretnénk másnak.


Aki viszont maga nyit a változás felé és segítséget kér, mindig nagyon szívesen állok mellé. A közös sportolástól egészen a lelki támogatásig, ami belefér részemről.

Egyedül pénzt nem adok.


Voltak kivételes esetek pl.: barátnőmmel dokihoz vittük cicát és álltam, később a gyógyszereket.


Beszélgess barátoddal. Lelki okai is lehetnek a több evésnek.

Vagy nem lehet, hogy nappal nem eszik rendszeresen keveset és otthon "pótolja be"?


Nőként és emberként is mondom, ha már huszonévesen hízik valaki, annak gondjai lesznek, főleg ahogy idősödik, mivel az anyagcsere lelassul.


Már nagy különbség van 20 VS 30 éves anyagcsere között s ha elhanyagolja, akkor nemcsak súlya gyarapodik, hanem csúful is az ember, egészségére is rámehet. Leadni pedig nehezebb lesz idővel.


Sorba offolom a pasikat, mert nem igényesek s önmagukat se tisztelik meg alap karbantartással. Sokaknál felszínes látszat van, ez pedig kibukik.

Randikon meg top kérdések között szerepel az életvitel, egészség. S bizony 25-35éves srácoknál sokaknak van valami baja, valakiknek több, mint a dédimnek 80+osan.


Kérdem azt: ha ilyen fiatalon ilyen gondok vannak, akkor mi lesz pl 10-20év múlva?

Temetem, mert megmurdált az alap egészsége elhanyagolása miatt?


Ne vegyétek félvállon az egészséget. Ápoljátok magatokat!

Próbálj így hosszútávon elmélkedni vele ezen dolgokon.


Vannak 50-60feletti barátaim is. (ugye barátokat magunkhoz mérten keresgélünk... Szokások, mentalitás, hobbik stb.)


Egyikük mondta "az ápoltság alap. Attól, hogy nincs türelmem körmöket igazítgatni, nem hanyagolom el. Eljárok x... - hez, hogy rendbetegye körmeimet." (Nem festi, meg semmi, csak vágás, formaigazítás.) Aztán mutatta a kézápoló krémet, ami a pultjának fikókjában lapult, hogy tisztán tartja kezeit és keni is. "ápolatlan kézzel nem érek hozzá páromhoz és kezet se fogok mással"


Másikuk: minden reggel torna, majd emelgeti magát a terasz gerendájára felszerelt cuccon, pedig lassan 60 lesz.

Az arcbőre puha, ápolt. Puhább, mint egy fiatal nőé.

Első bemutatkozó puszikor is megjegyeztem anno neki, majd kitárgyaltuk.


Megjegyzem: mindegyik hetero. Mielőtt valaki "búzázna".


Dícséretre méltó, főleg pasiknál ez a fajta odafigyelés, ápoltság.

Számomra pl egy plusz tiszteletpont feléjük s emelem kalapom, hogy nemcsak mások miatt teszik ezeket, hanem első sorban magukért.


Örülnék, ha lenne kb korombeli férfi, aki hasonló elvekkel, ápoltsággal rendelkezne. Bónusz vonzerő, ahogyan a mikhez értés is. A tudást, alkotást, amint szolidan tud felmutatni valaki, szintén egy erős lelkesedést kelt bennem.


Ha pedig tetszik az illető, mint párjelölt, akkor szívem is dobbant egy nagyot, mint a lelkesedésem egy új szintre emelkedik.


Pl ezek is olyan dolgok, amikre azt szokták mondani: "megszépítik az embert". 🙃


Ha pedig tetszik alapon valaki, ezen dolgok erősebb kötődést, szimpátiát eredményeznek.

Azaz a belső is számít s ez csak egy része a belső dolgoknak, tulajdonságoknak.


Kellemes elmélkedős beszélgetést!

Remélem sikerül a jobb út elérése, ám ha nem, akkor magad életében ne hanyagold el.

Hálás lesz a tested-lelked is, főleg ahogy idősödsz majd. ^^


Hajrá! Sok sikert és egészséget! 😊

2022. okt. 31. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!