A covid első hulláma alatt meddig ment le a benzinár milyen ár volt a forduló pont?

Itt van egy diagram, a portfolio.hu és a holtankoljak.hu adatai alapján:

[link]

Itt egy másik diagram is található:

[link]

Ezek alapján a Covid-19 első hullámában – azaz 2019 első felében – a 95-ös benzin ára 346 Ft-ig ment le, a gázolajé 378 Ft-ig.

Viszont annyi látszik, hogy 2019. januárjában esett le ennyire az üzemanyagok ára, így kérdéses, hogy ok-okozati viszony áll-e fenn, vagy egyidejűség. Nyilván januárban már a világ már odafigyelt a Covid-19-re, de a helyzet csak némileg később eszkalálódott igazán.

> Most meg piaci alapon 794 a benzin

Ez teljesen érthető. Mindkét szituáció extrém. Az árat ugye a kereslet és kínálat határozza meg. A járvány következménye volt a korlátozás, a gyárak is leálltak, az emberek is bezárkóztak, az ellátási láncok lelassultak, így változatlan kínálat mellé egy drasztikusan megcsappanó kereslet társult. Ilyen esetben – bármilyen termékről legyen szó – az árak csökkennek, inkább eladja a kereskedő olcsóbban az adott terméket – akár még veszteségesen is –, minthogy rárohadjon az egész.

Most meg a háborús helyzet, meg az ahhoz társuló szankciók miatt egy nagyjából helyrebillent kereslethez társul egy drasztikus kínálati hiány. Nyilván ez meg feljebb tornázza az árakat. Ehhez társul még egy a járványra visszavezethető okokból fakadó gazdasági válság is.

> De ez a kereslet kínálat dolog olyan idelye múlt szerintem

Ez eléggé komplex kérdéskör.

> miert nincs a világon mindenhol ez leszbalyozva milyen értékek között változhat az ár?

Mert vannak veszélyei. Egyrészt minden állam maga hozza meg a maga jogszabályait. Oké, ugye mi EU tagok vagyunk, nyilván lehet valamit EU szinten is szabályozni. Viszont az államok, illetve egy-egy államon belül a cégek más államok irányában is kereskednek. Mi ugye kőolajból nem vagyunk önellátók, importra szorulunk. Más termékekből meg inkább exportálunk. Az, hogy különböző államokban más-más ára van ugyanannak a termékeknek, az meg állami szinten lehet bevételforrás vagy éppen veszteség. Pl. itt a benzin. Amíg nem szabályozták a dolgot, de már hatósági áras volt az üzemanyag, akkor a környező országokból ide jártak tankolni. Aki meg magyarként – mondjuk egy kamion – külföldön kényszerült tankolni, az meg a magyar helyzethez képest drágábban tudta ezt megtenni. Ez bizony közvetlenül és közvetve veszteség volt a magyar államnak, és mivel a magyar állam pénze nekünk, az adófizetőnknek a pénze, ezért konkrétan neked és nekem okozott a mesterséges alacsony ár ilyen szempontból veszteséget.

Persze a nyereség nagyobb, ami az itthon magyarként Magyarországon való tankolásból fakad. De ha csak más kardinális okok nem indokolják, egy államnak nem érdeke, hogy az árakat maximálja. Jól működő piacgazdaságban meg amúgy is szabályozódnak az árak. Ha az egyik pék 10 fabatkáért adja a kenyeret, a másik meg 9 fabatkáért, akkor az előzőnek megcsappan a kereslete. Ha ő is lecsökkenti 9 fabatkára a kenyér árát, akkor lehet, hogy egy kenyéren lesz 1 fabatka vesztesége, de lehet, hogy annyival nő az eladások száma, hogy a profitja így is növekedni fog. Mert ugye a bevételt nem az ár határozza meg, hanem az árnak és az eladott mennyiségnek a szorzata.

~ ~ ~

Másrészt azért is veszélyes az ár korlátozása, mert kínálati hiányhoz vezethet, az meg a feketegazdaságot erősíti, illetve megölheti a versenyt, az innovációt, torzíthatja a piacot. Tegyük fel, hogy Berzengóciában lehet kapni tömeggyártott kenyeret 9 fabatkáért. Nekik az a stratégiájuk, hogy ugyan nem túl minőségi, de olcsón előállítható, így olcsón eladva is profitot hozó kenyeret sütnek. Meg lehet kapni kézműves kenyeret 12 fabatkáért. Meg lehet kapni évszázadok során finomítgatott, titkos recepttel készült fenséges ízű kenyeret 15 fabatkáért. Aztán valamiért – teljesen mindegy is miért – a liszt ára hirtelen megemelkedik. A dolog odáig eszkalálódik, hogy az árak a duplájára nőnek. És mivel az embereknek kezd gondot okozni a napi kenyérre való kifizetése az állam maximálja a kenyér árát mondjuk 15 fabatkában.

Mi fog történni. Az emberek a legjobb minőséget kezdik el keresni, hiszen miért vennék meg a tömeggyártott kenyeret, mikor a kiváló minőségű kenyér is ugyanannyiba kerül. Aki eddig megengedhette magának, az meg azt fogja tapasztalni, hogy ez a kenyér nem kapható. Ugyan a gyártó próbálja bővíteni a termelési kapacitást, de nem fog tudni ekkora keresletnek megfelelni. Aki olcsó kenyeret gyártott, az lehet, hogy kijön kb. nullszaldósra, továbbra is fog kenyeret gyártani, csak éppen nem tud beruházni, nem tudja a dolgozók bérét növelni, így az ő dolgozóinak – akik sokan vannak – minden másra is relatíve kevesebb pénzük lesz. A közepes minőségű kenyeret gyártó meg oszt-szoroz, és kijön, hogy többe kerül neki legyártani egy kenyeret, mint amennyiért el tudja adni. Lehúzza a rolót és elmegy kőművesnek, a dolgozókat meg szélnek ereszti. De lehet, hogy ő adta a piac 30%-át. A kiváló kenyeret gyártó nem tudja növelni a kínálatot, mert kicsi, a silány kenyeret gyártónak meg nincs hozzá elég profitja.

Az eredmény: A kenyér elkezd időszakosan hiánycikké válni. Emiatt az emberek bespájzolnak belőle, aminek egy része lehet, hogy tönkre is megy, így nem elég, hogy a kínálat megcsappan, még annak nagyobb része is válik veszteséggé, kerül az emberek hasa helyett a kukába. A felvásárlási láz miatt a kenyér még inkább hiánycikké válik…

És belép a feketegazdaság. Néhány expék – akinek a munkahelye megszűnt – elkezd otthon suttyomban kenyeret sütni. Nem legális ugyan, de elkezdi eladni a kenyeret 20 fabatkáért. Ez ugye 5 fabatkával drágább, mint a hatóságilag szabályzott ár, de az emberek megfizetik, mert még mindig jobb drágán jól lakni, mint éhezni. Aztán Gizi néni a közértben is szívesen félretesz neked – jó pénzért – egy veknit, még mielőtt kitenné a polcra, és a vevők pillanatok alatt el nem kapkodnák. Az eredmény az lesz, hogy aki ezt nem engedheti meg magának, annak még inkább hiánycikk lesz a kenyér. Aki meg megengedhetné magának, hogy akár drágábban mással pótolja a kenyeret, az meg hozzá fog jutni.

Hosszútávon persze konszolidálódhat a piac, csak éppen senkinek nem lesz érdeke jó minőségű kenyeret sütni, esetleges extra munkát, extra hozzávalót beletenni. Minek? Hiszen a bevételt nem növeli, a költséget viszont igen. A kiváló minőségű kenyeret gyártó is rájön arra, hogy nyugodtan kihagyhatja azt az extra technológiai lépést, meg azt az extra hozzávalót, amitől a kenyere kiváló minőségű lett, úgy is el tud adni ugyanannyi kenyeret, ugyanannyi bevételre szert téve.

A szocialista gazdaságnak is ez volt a halála. Sem a cégek, sem a dolgozók nem voltak érdekeltek abban, hogy jó munkát végezzenek, hiszen az árak is, a bérek is igencsak szabályozottak voltak. Így aztán a boltokban pocsék minőségű termékek voltak, sok volt a selejt, sok volt a pazarlás, ami összességében többe került az egész országnak (az államnak, a cégeknek, a dolgozóknak, a vásárlóknak úgy együttvéve).

~ ~ ~

Az üzemanyag árstop esetén is voltak ilyen fordulatok. Ugye az magyar állam úgy állított be ársapkát, hogy közben nem kompenzálta a kereskedőket. Nyilván így egy fillérjébe nem került az államnak az intézkedés, de el lehet adni, hogy mi mindent meg nem tesz az állam az állampolgárokért. Rövidtávon a cégek csak lenyeltek volna egy ideiglenes veszteséget is egy hosszútávú piaci érdek miatt, de a beszerzési árak tovább nőttek, az ársapka meg maradni látszott, nyilván néhány nemzetközi szereplő – OMV, Shell – elkezdett nem értékesíteni üzemanyagot. A Mol meg nem bírta kompenzálni ezt. Nem is csak azért, mert nem tudott elég benzint előállítani, hanem olyan részletkérdések miatt, hogy nem állt rendelkezésre elegendő mennyiségű tanker kocsi és hozzá való sofőr, aki elszállíthatta volna az üzemanyagot a kutakra. Az eredmény: A kutak egy része bezárt. (Erre gondoltak előre, így a kutakat államosítás fenyegetettsége mellett nyitva tartásra kötelezték.) A nyitva maradt kutak jelentős részén egyszerűen nem volt üzemanyag, illetve korlátozták a megvásárolható mennyiséget is.

A dolog azért működhet mégis, mert az egyik legnagyobb szereplő, a Mol. Ők alapvetően magyar cég, és ha nem is állami tulajdonban van, de igen szoros összefonódásban áll az állammal. Mindeközben a cég multinacionális vállalat, 5/6 részben külföldi tulajdonban, így külföldi piacról valamennyire tudja kompenzálni a magyar piacon való veszteséges üzemeltetést.

~ ~ ~

Na de eleget írtam a témában. A lényeg, hogy lehet bizonyos területeken az államnak szabályozni az árakat. Illetve lehet ezen túl is ideiglenes jelleggel is szabályozni az árakat, prompt események mentén kialakuló hatások áthidalására. De hosszútávon és általában az állami árszabályozás a világ jelenlegi gazdasági berendezkedése esetén inkább káros, mint hasznos. Nem valami elvont szereplőknek, mondjuk az államnak káros, hanem az állampolgárokra nézve káros.

O.V. interjú:

"Kitért arra: egy jelentős és mély európai gazdasági válság előtt állunk, és a baj gyökerei mélyebbre nyúlnak, mint az orosz–ukrán háború. Van egy általános versenyképességi problémája az európai gazdaságnak, ráadásul egy technológiai átállással próbálkozik, már a háborútól függetlenül is ki akarta kapcsolni a gazdasági rendszeréből a fosszilis energiaforrásokat – emlékeztetett.

Azt mondta, „az energiaárak nem maguktól mennek fölfelé”, az egy brüsszeli bürokraták által meghozott döntés következménye, és ehhez jött még a háború."

[link]

A Great Reset-ről hallottál kérdező? Vagy a Fit for 55-ról?