Milyen volt régen egy katonaság?

1 hónap kiképzés után (átlagos, semmi különös) dolgozni kellett végig.

Nem túl jó munka, de létezik rosszabb is.

Általában eléggé pocsékolták az emberek tehetségét, de nem nagyon volt rosszindulat sehol.

Egy elit helyen voltunk, léteztek sokkal rosszabbak is.

Mint szinte mindennek, ennek is volt két oldala.

A többség a negatív oldalára emlékszik erre vissza.

Például sok, addig működőképesnek hitt párkapcsolat nem bírta ki a sorkatonai szolgálat idejét, - kb. azon a szinten, ahogyan ez a büntetés végrehajtási intézetek esetében is meg szokott történni, - de új kapcsolatok is nagyjából ebben az arányban szövődtek.

Sokan nem bírták kezelni a kötöttséget, a kontrollt, a helyhez kötöttséget, a szabályoknak megfelelés kényszerét, azt, hogy az ember a szeretteit nem az általa elképzel rendszerességgel láthatta. A leginkább szembetűnő negatívumként azt élték meg sokan, amire használták a néhai Magyar Néphadsereget, - mivel az elsősorban ideológiai célokat helyezett előtérbe a katonai képességekkel szemben. Amikor én voltam sorkatona, sokkal fontosabb volt a parancsnokaimnak, hogy tudjam, ki az a Fok Jenő, mint az, hogy milyen szinten tudom ellátni a rám osztott katonai feladatot. Szüretelésre, árvízvédelemre, helyőrségi szintű építési munkákra használták a sorállományt, de volt, hogy eljutottak a szolgálati helyükre is szolgálatot adni. A rémálom az volt, amikor beharangozták, hogy "Lehet, hogy jön majd hat év múlva egy rendkívül magas beosztású látogatókból álló csoport", - mert a maradék öt év és 364 nap ennek a felkészülésnek a jegyében telt el és volt, hogy hiába csúsztunk-másztunk, festettünk, borzoltunk, építettünk, bontottunk az éppen ügyeletes hülye aktuális szeszélyeinek megfelelve, nem, vagy nem a várt időben jött a fejesek hada. A képmutatás magasiskolája is volt a Magyar Néphadsereg. Ez a leginkább a "technikai szemléken" volt mérhető, - amikor mindent beborított a pár napos, sok helyütt még meg sem száradt vastag festék réteg és a legyek gúzsba kötve figyeltek a bokrok ágain, - nehogy megzavarja a fejest valami az havi szintű 3678. Lenint éltető beszédében, - miközben a kettő, még mozdulni képes "haditechnikának" sikerült elvonszolnia magát meghibásodás nélkül a számára kijelölt 150 méteres szakaszon, ahonnan visszatolták a helyére...

A parancsnokok elégedettek voltak, volt eszem-iszom is az elégedettség fokozására, - a parancsnoki beosztás stabilan megmaradt vagy zöld lett a lámpa a magasabb beosztás felé, melynek hatására a lépő parancsnok könnyes szemmel, képmutatóan méltatta a következő szeszkazán beiktatásának sikerét... Leketyegett az idő, ment minden hazafias kötelességét teljesítő öreg harcos folytatni bizonytalan életét. Nagyjából ennyi.

Voltak pozitív dolgok is sokunk életében.

Sztorik, poénok, új, sokszor életre szóló barátságok.

Megismerte sok ember a határait és sok nő örült annak, hogy a párja immáron katonaviselt férfi lett. -Nem sokra tartották akkoriban a nők az olyan férfiakat, akik valamilyen oknál fogva nem tudták teljesíteni hazafias kötelességüket. Főleg az anyák érveltek ezzel a lányaiknak ha valamiért nem volt szimpatikus nekik a lányuk által választott ürge, de az após jelölteket sem kellett a szomszédba küldeni, ha kellemetlenkedni akartak egy általuk ellenzett kapcsolat viszonylatában. Ficsúroztak, nyikhajoztak, taknyosoztak, tejfeles szájúztak... Aztán ha bejátszott a szerencse, akkor néhány gyógyfeles tágított a világnézeteken...

Nekem annyi bajom volt ezzel az egésszel, hogy egy ideológiát kellett szolgálni, értelmetlen munkákkal mulattattak minket olyan alkoholista tisztek és tiszthelyettesek, akiknek gyakran volt problémájuk az otthoni környezetükkel. A legjobban az avart szerettem söprögetni a viharos szélben, - mert ez híven tükrözte az egésznek a színvonalát, - de túl lehetett élni, nem haltam én sem bele! Sok jó embert ismertem meg a katonatársaim között, - persze voltak közöttük született ganajok is, mint mindenhol.

Igen, mondjuk a hóeltakarítás hóesésben, -8 fokban, reggeli előtt, az tényleg jó volt.

Aztán, mikor a tiszt megunta, elindult a hókotró, és kb. 30 másodperc alatt 10-szer akkora területet takarított le tisztára, mint mi előtte 45 perc alatt, amit persze addigra belepett a hó.

Minden kaszárnya és tiszt (tisztes) más-más. Az emberek nem egyformák és ez adja a kaszárnyák különbözőségét is.

A közlegények sem egyformák, ezért szigorú fegyelemnek kell lenni, nehogy kaszárnyalázadás törjön ki. Akiket a szüleik tejben-vajban fürösztöttek, megtanulták, hogy mi az élet. Köztudott tény: a felettes parancsát parancsnak kell venni, előbb teljesíteni kell, aztán lehet a parancskiadó felettesénél panaszt emelni. Én olyan kelyen (külföldön) végeztem a tanulmányaimat, ahol volt katonai tanszék. Hat szemeszteren át volt hetenként egy nap katonai kiképzés, ahol az előadó legkisebb rangja a századosi rang volt, a többi őrnagy, de legtöbben alezredesek voltak. S

Kétszemeszterenként volt egy hét blokkgyakorlat és az egyik tanév lezárása után volt egy hónap (július), amikor kaszárnyába vonultunk és vizsgáztunk. Ennek eredményeképp kaptuk berukkoláskor a rangunkat, ami legkisebb ként az őrvezetői rang volt. Tizenkét hónapra vonultunk be, közben vizsgázgattunk, más kaszárnyákba is eljártunk és a vizsgák eredményei alapján (a zászlósi rangokat átugrottuk) szakaszvezetőként vagy alhadnagyként mentünk civilbe. Az obsitot századosi ranggal fejeztem be, amikor 60 évesen le kellett adni a katonakönyvemet.

Ezek után elmondhatom a nótával egyetértésben: "Ugye fiúk, szépélet a katonaélet? Csak az a baj sej-haj, hogy nehéz a viselet". Sorkatonaságom alatt a tisztek rendesek voltak a katonák őrségbe jártak, kimenőre mentek, udvarolgattak, vagy maradtak a kaszárnyában, rádióztak tévéztek, sakkoztak, kártyáztak. Őrség után fegyvertisztítás...

Nekem tetszett, de ezt nem mindenki mondja így (persze - azért mégis csak jobb lett volna otthon...).

Komoly "karriert" futottam be sorkatona koromban a helyőrségi konyhán! Nem kell, hogy elhiggyétek, de igaz:

annyi hadtáp szolgálatot adtam sorkatonaként, hogy a szememből már könny sem csordult ki az ipari méretű vöröshagyma pucolástól, - ott röhögtem a többieken, akik "nem voltak edzésben"! :D

A rendfokozatok osztását is ideológiával fonták össze.

Mások voltak az esélyei azoknak, akiknek állt a háttérben párt-, kisz funkcionárius, vagy tanácsnál, belügynél, honvédelmi minisztériumnál akár csak egy távoli ismerőse is, - összesúgtak a háta mögött, de nemigen merték bántani ezeket az embereket, inkább eldugták valami elfekvő "beosztásba".

Olyan "rendkívül komoly" dolgokkal "motiválták" a katonákat, mint "szocialista versenyek", "élenjáró fokozatok" - meg hasonlók.

A poén az volt, hogy pl. én úgy megvetettem már magát a kisz "intézményét", hogy azt kulturáltan nem lehet leírni, de ha akartam ha nem, megdobtak háromszor is az "élenjáró katona" címmel, - holott csak a kötelességemet tettem, azt is katonaként és katonai szinten, - semmi plusz. :) Aztán kitalálták, hogy tisztest csinálnak belőlem, ami végül is sikerült nekik, de csak leszerelés alkalmával, - amikor már nem tudtam beváltani a nyíltan felvállalt álláspontomat, hogy "lerázom magamról a csillagot, - hiába is adják".