Régen a sorkatonák között is voltak alázások, szívatások, bántalmazások, vagy csak a felettesek szívatták az egyszerű sorkatonákat?
Persze hogy volt. Voltam sorkatona.
Pl mikor berepült a gólya, szétb@szták az öregek az egész körletet, utána takarítás. Azért olyan nem volt, mint a bebukottak című film, verés, nemi erőszak nem volt. Csicskázni kellett az öregeknek, de ezt is meg lehetett tagadni, aki keményebb gyerek volt, vagy kiállt magáért, azt nem sokáig piszkálták. Inkább ilyen sunyi szívatások voltak, de azt is csak egyszer-kétszer játszották el. De amúgy jó volt, nagy buli volt, legalábbis nekem a határőrségnél.
Az alegység (vagy század) ügyeletes helyettes az ilyen pozíció volt.
A folyosón volt az íróasztala egy telefonnal. Maga az ügyeletes az tisztes volt, de csak akkor volt ott, ha jött a pk., vagy kihallgatáskor, meg azokban az időpontokban, amikor muszáj volt, de egyébként színét sem lehetett látni, pláne éjszaka. A helyettese honvéd volt és jöttek a telefonok, hogy küldjön öt embert a konyhára, valami mocskos dologra, vagy hármat csikket szedni a kantin mögé, vagy az ebédlőt felmosni, meg hasonló kellemetlen dolgokra és akkor nyilván nem a haverjait csesztette, ez jó alkalom volt, ha utált valakit, akkor elküldözgethette minden szemét dologra, mert volt hatalma hozzá, csakhogy vissza is kaphatta, mert mindig más volt az ügyeletes és a helyettese is és ha valakivel kibabrált, akkor számíthatott arra, hogy amikor az lesz ügyeletes, akkor visszaadja.
Nálunk többnyire nem bántottuk egymást, az üregek is viszonylag normálisak voltak, csak nem csináltak szinte semmit, mindent nekünk kellett helyettük is megcsinálni.
Eleinte a kopaszokat külön rakják az öregektől. Volt akire rámásztak, mert flegmáskodott, de azért ki lehetett bírni, csak a kimaradás, meg az eltáv bánhatta, ha valaki dacoskodott.
Egy darabig a tisztek is hagyták, nem szóltak bele, mert féltek, hogy rendkívüli esemény történik, például valakit hadbíróságra kell küldeni, akkor ugrik a minősítés, a kiváló vagy élenjáró század cím és vele a prémiumjuk, ezért ráhagyták a tisztesekre, hogy rendet csináljanak, fegyelmezzék a sorkatonákat, ahogy akarják.
Leginkább csak sorkatona tisztesek sorkatonák szívatták az újoncokat, de bizony ennek is volt értelme, ezért hagyták a tiszthelyettesek, tisztek.
Ezek fájdalmassága 1%-a sem volt annak, mint ami egy valódi háborúban fájdalom lenne testnek, léleknek. Aki ezt természetesnek vette tisztesekről, arra nem is szálltak rá, öreg csontcsillag nélküli katona meg már nem parancsolt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!