Akiknek beszédproblémájuk van, mennyire nehezíti meg a mindennapi életeteket?
Én rossz helyen képzem az "r" betűt, emellett hadarok is.
10 alkalomból 7-szer nem értik, mit mondok, ezért már sokszor a mondandómat is annak megismétlésének szorongásával kezdem. Otthagytam a tanári képzést de ez csak az egyik ok volt, azon kívül is mindig úgy gondoltam, alapjáraton könnyebb volna az életem érthető beszélőkével.
A logopédus már kiskoromban sem segített rajtam, most, hogy ki vannak fejlődve a hangképzésért felelős "alkatrészeim", már gondolom nem is tud? Egy beszédterápia hirdetésével találkozok mindig, ilyen kurzusszerű, felnőtteknek. Ezek vajon opciók lehetnek? Ti akik beszédhibával rendelkeztek, mit kezdetek vele?
Hát nem tudom mennyire számít beszédhibának de én egy kicsit de nagyon enyhén pöszén ejtem a c és sz betűket. Az érdekes az, hogy nem mindenki szokta észrevenni (vagy csak nem említik) de van aki meg igen.
Én igazából nem kezdtem vele semmit, sosem származott belőle hátrányom, a logopédushoz már öreg vagyok, felnőttkorban már amúgy is nehezebb korrigálni a berögzült dolgokat.
Szerintem azzal, hogy az r betűt rossz helyen képzed ha nem túlzottan feltűnő akkor ne foglalkozz, fogd fel úgy, hogy egyedien beszélsz. Inkább a hadarás lehet zavaró kicsit, de azon tudsz javítani magadtól is.
Lehet, hogy túl feszült vagy és azért hadarsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!