Második ilyen posztom ez. Tényleg csak érdekelne: mit gondoltok a kis íráscafatról?

Hát válság van és krízishelyzet.

Düh - mi most friss gyászt felejtet.

Társad és támogatód akartam lenni,

Nem az, ki szánnivaló; nem képes tenni

Szomorkodáson

túl mást.

Mit tegyek, kérlek, mondd, hogy végre Te is lásd?

Nem érdemtelen ellenfelednek szántam magamat,

Hanem kit menedékedbe gyengédség hajt, és tiszta akarat.

Igazságos ez, kérdem én? Jelent

megtagadni múltnak kedvére?

Múltnak mocskos poharát

Kérlellek - hagyd hát.

Pillanatok múlnak

s hirtelen ebből már

Nincs semmi sem? Megbánás?

Mindig fontosabb más?

[Reméltem, nem.]

Sokáig vártalak,de hiába tettem.

Régmúlt sérelmeit mire elfeledtem

Jöttek is az újak, utat adva búnak,

Marcangol és tèp szét, szúr.

Apró kellemetlenségből

Túlbuzgó gondolat így

Hatalmas terhet gyúr.

Alakom egyre csak törpül, bús árnyék vàltja fel.

Meggyengült remények, békés jövő képe

Kirajzolódik most a nagy magàny; lèp-e?

Ellene küzd majd az eltörpült kis alak, vagy

Kismedve, vègleg el kell bocsàssalak?

Tényleg távozásra kell bírnom azt,

ki fáradt szívemnek oly kedves?

Rosszakaróm sosem volt Ő,

csak félt, döntéssel küszködő.

Menekülted voltam, most üldöződ vagyok

Legjobb az lesz most, ha ezt feldolgozod.

...De most nem megy, most fáj

Nincs íze a kosztnak, a táj

Ami eddig olyan szèp volt, kietlen.

Rázkódtam hosszasan, kiestem

Önmagamból, most lebegek.

Te Makacsságos úr.

Csak helytállsz, nyúzod lelked, nagyra nőtt kölyök.

Nem látod? Szabadjára engedéseddel méltàn küszködök.

Nehéz most a légzés és fojtogat a sóhaj,

Ahogy egybeolvadt kis saram a hóval.

Ami Neked jelképed, mert tiszta, bűntelen.

A sár és piszok én vagyok: mocskollak szüntelen.