Anatómiai szempontból ülve vagy guggolva célszerűbb-e nagydolgozni?
Figyelt kérdés
Nálunk és a nyugati országokban a közismert angol WC az elterjedt, amin ugyebár ülni szoktak. Még a gyerkőcöket is bilire ültetik. Ugyanakkor keleti országokban, akár már Ukrajnában is megfigyelhető a guggoló módszer elterjedtsége: egy luk fölé kell guggolni és kapaszkodók vannak elhelyezve. Erdei kirándulás, horgászat, sátorozás alkalmával nyugati országokban is a guggoló testhelyzetben végzett nagydolgozás kerülhet előtérbe. Szokták is ábrázolni az erdei kirándulókat ilyen testhelyzetben, amikor már ott áll mögöttük a a barnamedve. Vajon melyik előnyösebb az emésztő szervrendszer szempontjából? Milyen testhelyzetben lehet eredményesebb, teljesebb és nem utolsósorban végbélnyílást kímélőbb az ürítés? Hiszen megfelelő testhelyzet alkalmazásával talán elkerülhető a nemkívánatos aranyér kialakulása. Guggolva talán jobban széthúzódik ez a testnyílás, megkönnyítve a salakanyag távozását, míg ülő helyzetben összezárhatnak az izmok, a farpofákról nem is beszélve, ami a nagy mennyiségű környezetszennyező WC papír felhasználásában is felelőssé tehető. De iagzából csak sötétben tapogatózunk ezt a kérdést illetően, ezért is szeretnénk ha minnél többen kifejtenék az ezzel kapcsolatos véleményüket.2017. jún. 24. 18:05
1/9 anonim válasza:
guggolva könnyebb a belek lefutása miatt.
2/9 A kérdező kommentje:
értem, akkor a nyugati társadalmakat miért is szoktatják rá az ülve törénő nagydolgozásra?
2017. jún. 24. 18:18
4/9 A kérdező kommentje:
fekve meg még kényelmesebb volna, nemde?
2017. jún. 24. 18:28
5/9 anonim válasza:
A kényelem miatt használjuk az angol wc-ket szerintem is. Én amúgy egy fejjel lefelé fordított lavórra szoktam tenni a lábam. De árulnak külön erre a célra kifejlesztett kissámlit is. Ha még nem próbáltad így elvégezni a dolgod, akkor ajánlom. Sokkal jobb :)
6/9 anonim válasza:
Nemtudom én szeretek a saját szaromban feküdni, de kinek mi
8/9 anonim válasza:
Megnézed, az állatok általában hogy csinálják, és ott a válasz. Egyébként már járni tudó pelenkásokat a még tétován működő ösztön sokszor guggolásra vagy négykézláb ereszkedésre készteti.
Az jó kérdés, hogy sok minden között ez is miért alakult ki rosszul (simán csak alacsonyabbra kéne gyártani/építeni a vécéket, kb. mint az óvodai gyerekvécék).
9/9 A kérdező kommentje:
igen, alacsonyabbra, de ugyanakkor nagyobbra, szélesebbre, mert a nagy ülepem alig fér rá!
2017. jún. 25. 09:17
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!