Kezdőoldal » Egészség » Táplálkozás » Mi lesz velem? (evészavar)

Mi lesz velem? (evészavar)

Figyelt kérdés

Úgy gondolom, hogy egyszer már tényleg le kell írnom az egészet. Az elejétől.

Az egész dolog hetedikben kezdődött, amikor még a 167 cm-es magasságomhoz 69 kg-t nyomtam. Mikor elkezdem magam nézegetni a tükörben, rájöttem, mások mennyivel soványabbak. Hogy milyen undorító is vagyok.

Sokat edzettem. De nem fogytam. Végül, aztán, mielőtt még 8-ba kerültem, azon a nyáron, valahogy leadtam 2 kg-t. Na, itt kezdődött az egész.

Elhatároztam, hogy csak a sulira koncentrálok, és nem eszem. Világéletemben kitűnő tanuló voltam, és akkor még az eddigieknél is jobb lettem. Egész jól bírtam a koplalást, mert ugye még nem volt kikészülve a szervezetem. Azt se tudtam, mit csinálok, nem tudtam mi az a kalória, ettem kenyeret is, tésztát is, mindent, csak keveset. Azt nem tudom már, hogy hogyan, de valami allergiatesztre mentem föl az év november 22-én a miskolci megyei kórházba, ahol azt mondták, vékonybélgyulladásom van. Ez nem érdekelt különösebben. Ekkor 62 kg voltam.

A dolgok 8. osztály márciusában megváltoztak, elkezdtem foglalkozni az egészséges táplálkozással, nem ettem kenyeret, tésztát, vörös húsokat, stb. Mindent egyre csökkentettem. De nem fogytam, mert mindig csipegettem. Nyáron, miután elballagtam még mindig kövér voltam, edzettem. Azelőtt borzalmas sportoló voltam, de valamelyest sikerült javítanom.

Mikor a nulladik évembe kerültem a középiskolában a nyár után, kollégista lettem. Ez volt a legdurvább időszakom, napi 1000 kcal alatt ettem, gyorsan fogytam, és nagyon rosszul voltam, de meglepően jól tanultam. Mindent megtanultam, egész nap szédültem, hányingerem volt és nem bírtam elviselni a tesiórákat, de fogytam. Amikor az orvosi vizsgálaton 58 kg-t nyomtam a 168 cm-hez, egész meglepődtem. Ekkor már tudtam, hogy mi az az anorexia. Egyre többet tudtam meg a bulimiáról, az ortorexiáról, az EDNOS-ról, rengeteg kép volt a telefonomban vékony lányokról. Minden vágyam, minden gondolatom csak akörül forgott, hogy sovány legyek.

Úgy éreztem, csak így lehetek elég "tiszta", csak így tűnhetek el, így láthatnak mások szépnek, mert egy undorító kövér, hájas, ku**a disznó vagyok. Januárban rátaláltam a szerelemre, ami valamelyest el tudta velem felejteni a dolgokat, de még mindig fogyni akartam. Nyáron visszahíztam. Augusztus elején 63 kg voltam, és megint úgy láttam magam mint 69 kg-san. Nagyon megijedtem, gyorsan le is fogytam 59.9-re, most pedig, ha este nem sokat vacsorázom, és reggel elég későn, 9 óra körül mérem magam 58.3 vagyok, bár tegnap nyon sokat zabáltam, úgyhogy ma reggel 58.7. A kollégiumban mindig tudok koplalni, de itthon nem megy. Azért tömöm magamba a kaját, hogy legyen elég erőm a tanuláshoz, de mostanában nem megy úgy mint régen. Hiába tanulok, nem megy. A szerelem elmúlt, igaz barátaim nincsenek, ezalatt a két év alatt a szüleim elváltak, a nővérem Pestre költözött. A menstruációm fél évig nem jött meg, és csak nagyon lassan tért vissza, a nyáron normális volt, és idén szeptember, illetve augusztus óta megint nincs. Az elmúlt héten folyamatosan ment a hasam, de lopediummal valahogy megszüntettem, bár nem akartam. Még mindig gyakran szédülök, hideg a kezem és a lábam, és nincs elég erőm semmihez. De még mindig 58-59 kg vagyok, 168 centihez. Tehát nem vagyok sovány, de még vékony sem. A kollégiumi pszichológus kiröhögött, amikor egyszer beszéltem vele, a nőgyógyász kiröhögött, amikor egyszer elmentem hozzá, senkit sem érdekel mi van velem addig, ameddig le nem fogyok. Semmi sem számít addig, ameddig nem leszek 48 kiló.

Többnyire itt is csak olyan válaszokat kapok, hogy idióta, meg "nemnormálishülyegyerek, menjéé orvoshoz..."

Én csak így akarok kinézni:

[link]



2015. nov. 7. 10:18
 1/4 anonim ***** válasza:
54%
Billoggal nem nyúlnék hozzád... már bocs.
2015. nov. 7. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
77%
Rövidebb úton is eljuthatsz ifjan a temetőbe ! Mi a jó fenéért teszed magad tönkre ? ? ? Mielőbb menj orvoshoz , ezt az életmódot , amivel meg most öngyilkolod a lelked , a tested , rögtön hagyd abba , ha nem akarsz visszafordíthatatlan bajt okozni! És , ha 48 kiló leszel , akkor mi lesz az új célkitűzés? EZ talán ? : [link]
2015. nov. 7. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

Figyelj.

Én tudom milyen ez. Nekem is voltak evészavaraim két évig. Folyamatosan rosszul voltam, remegtem és megállás nélkül mart az éhség. Mindenki sajnált, próbáltak vígasztalni. Aztán jött egy srác aki egyszerűen csak kinevetett. Azt mondta nem vagyok normális, ha azt hiszem egy beteges, csont-bőr lányt jobban szeretnének, mint valakit aki boldog, aki magabiztos, akinek van életereje. Ő változtatta meg az életemet. Szépen lassan elkezdtem visszaszokni a normál étrendehez, híztam és már jól vagyok. Ezt azért osztottam meg veled, hogy gondold át. Az emberek nem szeretnek olyasvalaki közelébe tartózkodni aki szomorú és beteg.

Úgyhogy. Most állj oda a tükör elé! Legyél magabiztos! És mosolyogj saját magadra! Mert megérdemled, hogy az emberek elfogadjanak annak, aki vagy! Mert megérdemled, hogy egyél, ha éhes vagy! És mert megérdemled rendbe legyél. Hidd el, hogy én ismerem ezt az érzést! Én segíteni akarok. De innentől kezdve már csak rajtad áll.

2015. nov. 7. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%

Miért is akarsz fogyni? Most TELJESEN JÓ A SÚLYOD!

PRÓBÁLD MEG ELFOGADNI MAGADAT és megszűnik minden evési, rosszulléti stb. problémád.

(zárójelben elmondom Neked, hogy a pasik nem szeretik a csontvázakat - ezért is írta az első, amit)

Nem tudom, mi az, amit szeretsz csinálni, de foglald el magad azzal és tanulj! TALÁLJ ÉRTELMET AZ ÉLETEDNEK és NE MÁSOK ELVÁRÁSAINAK AKARJ MEGFELELNI. Legyél önmagad és akkor el fognak fogadni.

Nem mondom meg, hány kiló vagyok de nem vagyok sovány, - az meg borzasztó, amit belinkeltél-, nem is vagyok fiatal, ennek ellenére nagyon jóleső érzés, hogy ha meglát valamelyik ismerősöm az utcán, akkor felderül az arca és rám mosolyog, megörül nekem. A múltkor egy régi ismerős majdnem "kiesett" az autójukból, úgy integetett,s kiabálta a nevemet :-)

Szóval hidd el, nem azon múlik, hogy szeretnek-e az emberek vagy sem, hogy hány kiló vagy, hanem azon, hogy TE SZERETED-E ŐKET?


Az megf kifejezetten nevetséges, hogy 58,3 kontra 58,7 kg-okat nézel - ezek szerint nem fogsz egy pohár vizet meginni, mert akkor már annyival nehezebb leszel?


Egyszer, egyik nap x kiló voltam, másnap megint megmértem magam és 1 kg-al több voltam. Majdnem sírva fakadtam, de rájöttem, hogy este megittam egy másfél literes tonikot :D

No, azóta nem foglalkozom ilyen dekákkal - szerintem Te se tedd.

2015. nov. 7. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!