Mit tehetek állandó székrekedés ellen? Heti 2x van székletem maximum.
Én évekig éltem hashajtón. Minden héten szombaton este bevettem, vasárnap elmentem wc-re, és ennyi.
Kb fél éve állt helyre sok év után. Már nem is gondoltam volna, hogy egyszer hashajtó nélkül is sikerülhet. Amúgy 35 vagyok, tehát még egy pár évig szükségem lesz erre a képességemre :)
Szóval rájöttem, hogy a lisztes dolgokat nem bírom, azok állítják le nálam szinte teljesen az emésztést.
Véletlen felfedezés volt most január elsején, ugyanis az volt az újévi fogadalmam, hogy három hónapig nem eszek lisztes és cukros dolgokat.
Amire a fogadalmam végére értem, ez a gondom is megoldódott.
Márciusban ugye szabad a gazda alapon és -10 kilóval ettem mindenből. A probléma visszatért.
Most azt csinálom, hogy gyümölccsel kezdem a napot, nálam ez dél táján van, mármint amikor először eszek, majd sok nyers zöldség és hús no meg tejtermék van az asztalon.
A zabkása szinte mindennapos finomságnak számít kevés édesítőszerrel.
Próbáld ki a liszt elhagyását, talán neked is segít majd.
Ha elhagyod a lisztet, puffasztott rizsszeletből szendvics.
Olyat vegyél, aminek 100 grammjában van 3-5 gramm rost.
Ne magában edd, hanem zsírral, fehérjével (tojás, csirkemell vagy sonka esetleg túró, sajt) zöldséggel!
Azt mondod, eszel rostot rendesen. Ez mit jelent nálad?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!