Miket egyek, hogy ne hízzak el?
OK, de abban egyetértünk, hogy csak fehérje és zöldség nem elég. Vagy CH vagy zsír kell az energiához.
Tápi!
Szeretnék benne hinni hogy nem kell a CH, mert ott a zsír és alacsony inzulinszint mellett nem lesz háj. Energiát a test ATP kötésekből nyerhet, glikogén raktár ide vagy oda, a vége tudtommal ez mindennek. Tehát a ejtek nem feltétlenül csak glükózból nyerhetnek energiát (?) Teljesen OK amit a paleo mond, ha a test ugyanúgy tud ATP-t csinálni zsírból, mint CH-ból. De erre egyértelmű írást még nem találtam. Ezzel kapcsolatban tudsz valamit linkelni?
A másik, hogy tudtommal az izom épülésének van hormonális háttérszükséglete is, ebben pedig előkelő szerepet tölt be az inzulin. Tehát az inzulin nem feltétlenül gonosz, csak nem jó, ha túl sok van belőle.
Ebben most lehet, több volt a kérdés, mint az állítás. Valaki rendbe tenné ezt vagy belinkelné, ha korábban már leírták?
Köszönöm
A joghurt szar.
De igenis ehetsz normális kaját (hús és zöldség) a suliban is.
Megsütöd este a csirkemellet (akár előre több napra is), reggel felkockázod, behajigálod egy ételtartó dobozba, dobálsz még mellé felszeletelt paradicsomot, paprikát, kígyóuborkát, meg egy villát.
Aztán hurcolhatod az étertartódat egész nap oda ahova menned kell!
Zoli!
Ketogén + eszkimók. Nem tudok mást mondani már.. mondjuk de, keress rá a Kránitz Gáborra.. ha az ő sejtjei működnek ketogénben, és még izomzata is van
Akkor azt hiszem nincsen baj.
Az inzulin és az izomépítés (fokozott fehérjeszintézis) olyan dolog, hogy hány évvel rövidítenéd az élethosszodat azért, hogy izmos legyél? Merthogy az alacsony inzulinszint a hosszú életet lehetővé tevő gének aktiválódásával van összefüggésben, az emelkedő (magas) inzulinszint pedig a gyors öregedéssel. Az izomzat csak egy külsőség, én ezt harcművészként (tehát nyilván használom az izomzatomat és fontosnak is tarom) állítom. + ketogén tömegnöveléssel is lehet izomzatot erősíteni.
Kár, hogy meló edzés stb. stb. mellett én most rizst eszem.. szívem szerint ketóznék vagy paleóznék ám én ezerrel, csak most pff ez nem annyira prioritás. Almát és banánt vacsoráztam mert azt volt időm venni + aránylag olcsó :S
Milyen időszak már ez...
Hal + banán reggeli :D
Ja, kérdező amúgy simán ehetsz úgy hogy ne hízz el. Tehát még mindig csak annyi, hogy vegyél valami húst (mint írták) és valami zöldséget. Én azért vettem gyümölcsöt.. mert tegnap edzés előtt volt csak időm vásárolni, és az egész lehel piacon nem találtam normális áron zöldséget, mondjuk egy kínai kelt. Pedig 180 forintért láttam kilóját a hétvégén egy cba-ban.. venni kellett volna, nem terveztem eléggé :D
Ti mindig vegyetek zöldséget ha szépet láttok! Aranyszabály.
Tápi.
Helló Tápi!
Kösz.
Gábor tényleg kemény.
Bocs a kérdezőnek, hogy ezt itt vitattam meg. Gondolom számodra is hasznos volt T.Harcművész válasza.
A gond ott indul, hogy rosszul tetted fel a kérdést.
A kérdés helyesen: Mit ne egyed, hogy ne hízzak el?
És máris lehetőségek tárháza nyílik meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!