Úgy lehet elkapni valami betegséget ha egy normális állapotú tojás héjának megfogása után nem mosunk rendesen kezet?
Már megbocsáss, de hány éves vagy Te?
Tulajdonképpen akármitől elkaphatsz valamilyen fertőzést, ha le vagy gyengülve, vagy mindent megnyalogatsz, a koszos kezeddel az orrodba turkálsz, majd a szemedet vakargatod, stb. De hogy miért épp a tojástól? Csak nem azt fogdoztad azt rád szóltak?
Felteszem az első válaszadó valószínű panellakó és még sosem látott közelről tojást a tyúkudvaron. A megtojás folyamán nem érintkezik a tojás a kloaka falával, a környezetbôl rátapadt szennyeződés tartalmaz ugyan baktériumokat, tehát a héj külsô fertőzöttségével kell csak számolni, amelynek bekerülésétôl a tojástartalomba – ép tojás esetén – nem kell tartani. Épp ezért fertőzések kisebb mértékben vihetők át emberre tojással, mint más élelmiszerekkel.
A tyúktojásban gyakorlatilag nem található emberre veszélyes Salmonella, mert a kaparó-baromfiak betegségei nem terjednek át az emberre. A tyúktojásban ritkán előforduló, a tyúktífuszt okozó Salmonella-fajok (S. gallinarum, S. pullorum) emberi megbetegedést nem okoznak, néhány ritkán előforduló más faj – bizonyos körülmények között – ártalmas lehet az emberi szervezetre. Leggyakoribb „bizonyos körülmény” valamely kevésbé ártalmas mikroba tömeges elszaporodása a tojásban – a tojás a vírusok és baktériumok számára is kitűnő „étel” (táptalaj) –, ami viszont a tojástartalom megromlását, megzápulását idézi elő, de az ilyen tojás fogyasztásra alkalmatlanságáról aligha kell bárkit is győzködni.Az emberi fertőzéseket szinte kizárólag a kacsatojás idézi elő, részint mert a kacsáknál gyakoriak az ember megbetegedését is okozó Salmonella-fajok (S. enteritidis, S. typhi murium), részint pedig a kacsatojás védvonalainak átjárhatósága jóval nagyobb, mondhatnánk, igencsak szellős, ugyanis légcseréje – kísérletes körülmények között – 10-szer nagyobb a tyúktojásénál. Részben ez a téma is szerepelt a diplomadolgozatomban! ...
Utolsó, csak egy elméleti kérdés!
A beteg (szalmonella fertőzött állat) húsa.. szalmonellával fertőzött, szennyezett lesz? A tápcsatornája világos, hogy igen. De a hús, nyersen is fogyasztható, és természeténél fogva steril, ha nincs vérmérgezés. A csontnál még véres hús ideális esetben nem kellene, hogy valóban problémát okozzon. Ha persze szennyeződik a hús, a mélyebb szövetrészek is ÉS ezután nem kerül hőkezelésre sor, az érthető hogy problémás.
Előre köszönöm!
Ha az állat belében megtalálható a kórokozó, (amitől az állatnak semmi baja nincs) akkor a véráramába is bekerül mivel a tápanyagfelszívás a belekben történik. Egyenesen következik ebből, hogy minden helyre eljut ahol behálózzák az erek.
Nyilván nem az a baj, ha véres a csontnál, magam is ettem már olyat és nem lettem tőle beteg, de mindenképpen kockázatot jelent. Szerintem az olyan tanyasi tyúk nagyobb kockázatot rejt magában amelyik közösen van tartva kacsával az udvaron. Pl olyan áruházláncok nem engedhetnek meg maguknak tömeges megbetegedést a terméküktől mint a Tesco, tudtommal szúrópróbaszerűen ellenőrzik ezeket emiatt. Ettől függetlenül én inkább megfőzöm sütöm normálisan a tanyasit. Sokkal finomabb a leves vagy bármi belőle. Furcsán hangzik de ha egy élő tyúkot megszagolsz, amelyik rohangál az udvaron annak finom toll vagy párna illata van, a tenyésztettnek meg sz@rszaga.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!