Mennyit isztok egy nap?
Én elkezdtem tudatosan figyelni rá. Minden nap magam elé tettem az asztalra egy másfees vizet és úgy döntöttem nem állok fel míg el nem fogy. Eleinte sokszor volt, hogy este indulás előtt ittam meg. Mellé még két dolgot erőltettem: Lefekvés előtt és felkelés után 1-1 pohár víz.
Hihetetlen, de mindenki ezt mondja és tényleg igaz, hogy ahogy beáll a vízháztartásod, és a szervezet nem spórol elkezdesz szomjas lenni. Három hét után már nem értettem, mikor beültem egy másfél órás tárgyalásra, hogy a többiek hogy nem halnak szomjan ennyi idő alatt, mert én nagyon szomjas voltam.
Néha én is ha kiesek a hétköznapokból elkezdek keveset inni, de ettől két nap alatt elkezd kiszáradni a szám, meg a bőröm és akkor megint odafigyelek. El se tudom képzelni mostmár, hogy hogy lehet kibírni egy pohár tejjel, pedig régen én is kb. annyit ittam.
Fú,én napi 3 dl folyadékon úgy elvagyok ,hogy csuda. Sajnos nem érzek szomjúságot, valamiért ez nálam nincs meg. Így meg eszembe sem jut inni. Ha dolgozok, valamikor egy kávén vagyok egész nap. És ez megy évek óta. Nekem valahogy nem megy a tudatosan ivás, ha a víz/üdítő itt van mellettem, akkor sem iszok.:D Tudom,hogy nem jó, egészségügyis vagyok,de nem tudok mit csinálni vele. Majd egyszer jól megszívom,és tanulok belőle.
22/L
Nagyon szépen köszönöm a válaszokat és a jótanácsokat. Most én is nagyon elhatároztam magam. A mai napon már megittam egy másfél literes mentes víz felét, ez nagyon nagy haladás Nekem. Lehet hogy kipróbálom a felkelés után egy pohár, lefekvés előtt egy pohár trükköt is, és a telefon beállítást is:-)
Még egyszer köszönöm!!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!