Gyomorsav problémák, valaki valami ötlet?
Sziasztok! Először is tudom hogy dokihoz kellene fordulnom, így is tettem, már van időpont, augusztus végére, de nem e valaki még szenved vagy szenvedett hasonló tünetekkel és tud segíteni hogy addig az időt és a napjaimat mivel tehetném könnyebbé.
2 hónappal ezelőtt kezdődött éjszakánként magas volt a savam és folyamat fel keltem rá, elkezdtem sav lekötőket szedni, aztán nappal is előjött ez a probléma egyre rosszabb lett, a gyógyszerek nem hatottak hiába cseréltem le erősebbre. A végén már folyamat hányingerem volt és alig ettem valamit, le is fogytam majdnem 10 kilót 3 hét alatt kb. Elmentem dokihoz elküldött laborra meg írt fel más gyógyszereket is, protonpumpás cuccokat, de azok sem hatottak és folyamat hányingerem volt tőlük, emellé még köhögtem is. Noacidot szedtem legutoljára, de attól is rosszul voltam, pedig ügyeltem az étkezésre, az órára hogy le fekvés előtt 3 órával már ne egyek, de nem lett jobb. Abba hagytam a gyógyszer szedését egy időre és a tünetek csökkentek, majd elmúltak le számítva azt hogy este nem szabadott továbbra sem ennem és nappal is csak azt ami nem csinál savat. Majd egyik napról a másikra felment reggel a savam és bármit csináltam nem ment le és 2 napig minimum fent volt úgy hogy aludni sem tudtam. Majd elmúlt és minden rendben lett. Most ezt játszom minden héten van kb 2 vagy 3 nap amikor szarul vagyok. Száraz köhögésem van és kissé imbolygok is néha a szám tele van foltokkal, melyeket itt a neten sem találok vagy legalább hasonlót hogy mi is lehet. Gondolkodtam hogy gyomor fekély de nem hánytam még egyszer sem és vért sem találtam a székletemben sem továbbá a neten említett tünetek sincsennek meg. Esténként nem tudok vízszintben feküdni mert olyan mintha öklendeznem kellene de a köhögés miatt van ez is. Akkor jön elő amikor el akarok aludni.
Ha valaki tud valami ötlettel szolgálni akkor meg köszönném, szép estét!
Persze, hogy eszek de 4 óránként éhes leszek, mindegy mit eszek, vagy mennyit. Nem tudom, egyre rosszabb…
Már nézegettem de nagyon sehol sincs a környéken időpont, sokat utazni meg nem tudok mert nem bírom szintén a gyomrom miatt.
Nem akarok rádijeszteni, de lehet, hogy ez valami komolyabb, nem csak egyszerű gyomorsav probléma…..
Én is savas vagyok, de nem ilyen durva plusz nekem nagyon jól segít a savlekötő gyógyszer.
Szia 19es
Eddig stagnál a dolog, a doki nem látott semmit sem ami baj lenne, annyi hogy valóban kicsit több a savam mint kellene de semmi több, egészen a vékonybélig lement amennyire tudott és ott sem talált semmit. Oktober 2-án megyek majd a szövettani eredmény miatt, akkor ki derül hogy van e valami vagy nincs. Azóta is szedem a gyógyszereket amiket a doki fel írt, figyelek a kajára amennyire csak lehet és igyekszem a lehető legtöbbet mozogni. A gyógyszer miatt sajna van hogy hajnal 3 vagy 4 kor kelek fel mert a testem úgy gondolja hogy akkor kell a nagy dolgomat elvégeznem, ez nem annyira jó de ez van nem tudok mit kezdeni vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!