Az anorexiások hogy bírják ki, hogy nem esznek?
Mennyi idő után múlik el az éhségük? Én azt gondolnám, nagyon hamar, egy-két nap, különben nem bírnák.
Egyáltalán mit esznek vagy isznak? Valamit azért csak bevisznek a szervezetükbe.
Hát nem tudom én 2 órát se bírok ki, hogy nem eszek pedig nem vagyok kövér.
De ételfüggő vagyok állandóan a kajára gondolok. Nem kéne ennyit, de sajnos imádok enni. Nem bírom megállni, hogy ne egyek akár csak egy szem almát, egy szenyót egy csokit meg. Egész nap rágcsálok szinte valamit. Én sose tudnám magamtól az ételt.
Megszokás kérdése, az emberi szervez megfelelő idővel képes alkalmazkodni egészen extrém feltételekhez is. Sokan évek óta így táplálkoznak, valamilyen formában hozzá vannak szokva.
Saját példám, ezelőtt évekig voltam úgy hogy napi 1X ettem, általában délután vagy estefele. Hozzá voltam szokva és jól bírtam, nem éreztem éhséget csak akkor amikor már közelített a délután. Addig is pedig jól elvoltam sima vízzel is. Egyáltalán nem volt egészséges, de hozzá voltam szokva addigra, a testem is ehhez volt alkalmazkodva.
Ellenben ha valaki azt mondaná most hogy csináljam ugyanezt megint megenném őt is reggelire. Muszáj vagyok legalább 5 óránként étkezni, mert különben úgy érzem nem bírom tovább. A szervezetem ehhez van hozzászokva jelenleg, ezért van az hogy ha megpróbálnám követni a régi étkezési szokásaimat akkor az kínok közt menne, vagy egyáltalán nem sikerülne.
Mindkettő hozzászokás kérdése. Egy egészséges embernek szinte lehetetlen lenne egyik napról a másikra követnie egy anorexiás étrendjét és szokásait. Ez igaz visszafele is, egy anorexiásnak is szintúgy lehetetlen lenne egy csettintésre megváltoztatnia ezeket. De a változások fokozatos bevezetésével a szervezet mindkét esetben tudna alkalmazkodni. Itt csak a fizikai tényezőkről beszélek, az anorexia pszichés hátterét most nem említem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!