IResek sorstarsak! Ki mennyi chval kezdte a dietat?





Próbàltam a tipikus sablon 160 ch ajànlàst amit orvos javasolt, 1400-1500 kalóriàs limittel, de nem fogytam, folyton éhes, fàradt voltam, ingerlékeny stb, és utâltam. Emellett a gyógyszertől napi hànyingerem és hasmenésem volt. Nem tudott hozzàszokni a szervezetem. A gyógyszert (2x meforal 1000mg), kihajítottam a kukàba, mivel nem làttam értelmét, nagyon szarul voltam tőle. Na szóval így nem fogytam, 1-2 kg súlyingadozàstól eltekintve, pedig akkoriban 150 kg voltam. Egy ideig próbâltam 120 gramm cht is. Semmi nem vàltozott. Majd besokalltam hogy soha semmi sem sikerül, és évekre feladtam , önsajnâlatba, bànatevésbe menekültem. Aztàn egyre rosszabb àllapota kerültem a súlyom miatt, és volt egy pont amikor elkezdtem félni, hogy meg fogok halni.
Akkor eldöntöttem hogy valami végleges, de hatàsos és élhető megoldàst keresek. Orvosi tanàcsban a koràbbiak utàn nem bíztam.
Hàt a neten kezdtem kutakodni az inzulinrezisztencia és az ezzel való fogyàs irànyàba. Talâltam a neten egy dietetikust, aki teljesen màst tanàcsolt a videóiban, mint az àtlag, - erre a betegségre. Nevezetesen a zsír alapú étrendet, 100g alatti ch bevitellel. Megtetszett, egy könnyített vàltozatban szép lassan életmódot alakítottam ki belőle, és most itt tartok.
Petefészek cisztàim felszívódtak, a ciklusom tulajdonképp rendeződött ( az előtt évente 4-5 alkalommal jött csak meg, volt hogy több hónapra kimaradt, a mennyisége is kevesebb volt. Màra màr lényegében szinte teljesen visszaàllt a régi. Több az életkedvem és az energiàm mint valaha, és végre azt érzem hogy van remény❤️ 170 kg voltam kezdetben, most 121. Majd egyszer a végére érek, lesz pàr bőreltàvolítàsom, aztàn szépen elfelejtem ezt az egész kövér rémàlmot. Hogy én valaha megint ilyen legyek, kizàrt. Most màr ismerem az utat, amivel nem kell szenvednem, koplalnom az eredményekért, és soha nem mondok le róla.





#3 vagyok, én még annyit tennék hozzá, hogy ne hirtelen csökkentsd le a ch beviteledet. Inkább fokozatosan, pl. 200-160-120. Hetente vidd lentebb, várd meg, hogy a szervezeted alkalmazkodjon, a rosszullét elkerülése érdekében. Egyél elég fehérjét, sok zöldséget és annyi zsírt, hogy meglegyen a célzott kalóriamennyiség és ne legyél éhes. Ez nem azt jelenti, hogy kanállal edd a zsírt, hanem válassz olyan ételeket, amik nem zsírszegények.
Én hirtelen csökkentettem a ch-t, mert étrendet változtattam, és amiket ettem, azokban eleve kevés ch volt. Nem voltam éhes, de pár napig erős fejfájásom volt, szédelegtem, nem volt semmi erőm. Aztán szerencsére ez teljesen elmúlt, de ha nálam is hetekig tartott volna, lehet, hogy én is feladtam volna.
Még sok apróság van, amire érdemes odafigyelni az egészséged érdekében, a makrókon és kalóriákon túl. Ha érdekel, írj privit.
Köszönöm szepen, hogy ilyen szepen valaszoltal 😍❤
Le a kalappal elotted!! Gratulalaok! Biztosan nem volt egyszeru, sot tudom, hogy nem egyszeru,mert en is fogytam mar egyszer 25kgot. En akkor a 160g ch dietaval, de ott semmit nem szamoltam,csak a cht, es nem voltam IRes. Most azt beszeltuk ferjemmel, o is raszanja magat, megkert, hogy 1 hobapot adjunk ennek a dietanak, mert o is kivancsi, hogy milyen. Igy most 200chval nekiindulok, de ha nem megy, akkor elhagyom a gyogyszert, es belevagok ebbe. Nekem sajnos pajzsmirigyre is mosg szednem kell 1 evig kb. A mensim amugy detto.. fel evente jo ha 3x megvan :( viszont nekem ez amiota megjottt ilyen. Egeszsegesen, es vekonyan is ilyen volt. Alapvetően elegge kiokositottam mar magam egeszseges eletmodbol, csak ez vagta most ki nalam a biztit :D evek ota figyelek egy csomo mindenre, de ilyet meg nem lattam, hogy ennyire eroltetik a cht. Hat...Kivancsian varom,mit erunk most el ezzel, aztan ha nem megy,kivancsi leszek a zsiralapura is!
Neked további sikereket kívánok, es orulok, hogy beszeltunk, mindig boldogsaggal toltenek el a pozitív tortenetek 🥰
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!