Ha vegzek magammal, akkor a pokolra kerulok? .

10 éves voltam amikor meghalt anyám, 13 amikor követte őt az apám.

A nagybátyám, aki a gyámom lett volna fél év után egy gyermekintézetbe rakott.

A rokonaimra gyakorlatilag egyáltalán nem számíthattam, ha valami segítségre volt szükségem akkor senki nem ért rá, persze, ha nekik kellet valamiben segítség akkor mindig "megtaláltak".

Aztán lett egy félresikerült házasságom, (viszont, lett egy egészen jól sikerült lányom).

A válásom után elköltöztem kb 30 kilométerrel odébb.

Belefogtam egy vállalkozásba, (sajnos a társam átvert) belebuktam, szinte mindenem ráment.

Megint költöztem, most már 240 kilométerrel odébb.

Az azóta eltelt 27 évben, ugyan a teljes anyagi veszteséget még nem sikerült vissza pótolni mert mindig jött valami, ami ebben megakadályozott, de az álmaim egy részét már megvalósítottam, és a magam elé tűzött céljaimból is sokat elértem.

A munkámnak köszönhetően, néhány kivétellel, többször is eljutottam Európa majdnem minden országába.

Két egymást követő évben a lányommal együtt utaztunk, 11 országot jártunk be.

Legyenek álmaid, amiket meg akarsz valósítani és legyenek céljaid amiket el akarsz érni.

Amíg ezekkel foglalkozol, nem lesz időd olyan hülyeségeken törni a fejedet mint az öngyilkosság.

Nem az számít, honnan jöttél, csak az számít, hogy merre mész, az sem számít, hányszor buksz el, csak az, hányszor állsz fel és kezded újra!

Nem az a kemény aki a pofonokat adja, hanem az aki állja.

Ha az élet adja a pofonokat legyél keményebb nála.

Engem 40 éve pofoz az élet, de még egyszer sem tudott úgy padlóra küldeni, hogy ne álltam volna fel, és ne mentem volna tovább, csak ez számít semmi más.