Miért mondjuk egy bokasérülésnél, hogy "csak ne törjön"? (többi lent)

Két rövid dolgot vázolnék fel:

1. A feleségem (49) tavaly október 18-án a munkahelyén a céges buszról leszállva, rálépett egy kisebb kőre, amiről a lába lefordult, kibicsaklott. Nem sokkal később elkezdett dagadni neki és egyre kevésbé tudta terhelni. A munkáltató kiküldte őt röntgenre. A törést kizárták, szalagszakadást állapítottak meg nála. Ma kapta meg azt a papírt, amire az van írva, hogy "2023. augusztus 26-tól munkaképes", vagyis bő 10 hónapot volt betegállományba, de még mindig kicsit érzékeny néha a bokája.

2. Én (51) idén február 5-én a munkáltatóm székhelyén, munkavégzés során egy lépcsőfokról lecsúsztam és eltört a külboka csontból, pontosabban a szárkapocscsontoból letört egy kisebb darab. Augusztus 5-től munkaképes vagyok, ami megközelítőleg 6 hónap volt. Fájni talán 1-2 alkalommal fájt. Megdagadva nincs.

Ezek után felmerült bennem, hogy miért is mondjuk, hogy "csak ne törjön"? Most akkor nem inkább az lenne jobb megfogalmazás - ha már bekövetkezett a baj - , hogy "inkább törjön, mint szakadjon?