A tetanusz mindig vörös csíkkal jár együtt, ugye?
Igen, mindig kisebb-nagyobb mértékű csíkkal jár. Egy orvos pedig felismerné, ha "futna a csík".
Kis horzsolást emlegetsz. A tetanusz rendszerint nagyobb/mélyebb, illetve szennyezettebb sebebekben szokott megjelenni. Azt egy anaerob (oxigénkerülő) baktérium okozza, ami elég esélytelen, hogy a kutya fogán életben maradjon. (Egy rozsdás szeg okozta mélyebb sebnél nagyobb a veszély.) Ugyanis a levegőn a baktérium elpusztul. Ha netán volt is rajta, a felszínes sebben oxigénnel érintkezve szintén elpusztul.
A viselkedésedet meg nem mondanám semmiképp felelőtlennek. Most egy kis felületi sérüléstől nem kell egyből a sebészetre rohanni. Persze, nem baj, ha az ember elővigyázatos, de azért amit te csináltál, az nagyon távol áll a felelőtlenségtől. ;-) Eleve szóltál az orvosnak, elmentél a sebészetre, és mellékesen: 11 éves korodban kellett, hogy kapjál tetanusz védőoltást. Ugyan a korodat nem írtad, de stílusodból adódóan nem hiszem, hogy 30 felett lennél. ;-) Szóval esélyes, hogy még védve voltál ellene, bár mondom, ilyen körülmények között eleve nehéz teteanuszt kapni.
De ha netán tényleg elkaptad, akkor sem kell kétségbe esni, kezelhető. Létezik rá "ellenméreg".
Itt láthatsz képet róla (ha érdekel), hogy néz ki a csík: [link]
Ez persze nem pár pec, mire a létfontosságú szervekig eljut. Egyik ismerősömnek volt ilyen. Semmi pánik, bement a kórházba, megmutatta, kapott is ellenagyagot, probléma megoldva.
Ha a cikket el is olvastad, ne ijedj meg, eléggé kattintásvadász írás, ha időben felismerik a vérmérgezést, az gyakorlatilag 100%-ban kezelhető. Akkor van baj, ha az ember túl későn kerül kórházba, napokkal a tünetek megjelenése után, illetve ha nagyon nagy felületű fertőzött sebe van. Szóval nyugi! Holnap, meg holnapután reggel megnézed, és ha nincs szembetűnő piros csík, akkor megnyugszol. ;-) Ha netán mégis lenne, akkor elmész a sebészetre, kapsz egy injekciót, esetleg bent tartanak 1-2 napra megfigyelésre, de ennyi, semmi több.
A piros csík, a vérmérgezés és a tetanusz 3 külön dolog.
A piros csík a nyirokerek gyulladásának a jele. Önmagában nem életveszélyes állapot, antibiotikummal gyógyítható, de könnyen vérmérgezés lehet belőle.
A vérmérgezés (szepszis) fertőzésre adott rendellenes gyulladásos válasz, ami létfontosságú szervek működési zavarával jár. Gyakorlatilag bármilyen kórokozó okozhatja. Nem feltétlenül jár piros csíkkal és nem is kizárólag sebfertőzésből alakulhat ki. Életveszélyes állapot.
A tetanusz egy bizonyos baktérium toxinja által okozott betegség (de nem vérmérgezés), ami testszerte jelentkező izomgörcsökkel jár. Általában intenzív terápiát igénylő életveszélyes állapot. A vörös csíktól teljesen független. Tény, hogy a baktérium nem bírja az oxigént, de előnytelen környezetben spórát képez, ami bárhol fertőzőképes maradhat, kutyák szájában is gyakran előfordul. Szaporodni viszont csak oxigénszegény környezetben tud, ezért csak mélyebb sebben tud fertőzni.
Kis kiterjedésű, felületes sebre nem biztos, hogy kell oltás, de ha az orvos, aki ténylegesen látta a sérülést, azt mondja, akkor érdemes, különösen ha kutya okozta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!