Holnap jönne meg, azonban holnapra családi fürdőzést terveztünk. Mit tegyek?
Figyelt kérdés
Már két hete tervezgetjük, hogy holnap gyógyfürdőbe megyünk (múltkor is miattam halasztottuk). Reménykedtem benne, hogy pár nappal később jön majd meg a menstruációm, de már most görcsöl a hasam (valószínű az éjszaka folyamán megjön). Lehetséges megoldani a vízben ücsörgést tamponnal, vagy inkább megint hagyjam ki ezt a programot? A családunkra nézve nagyon jót tenne ez a közös kis kikapcsolódás, de nem szeretnék semmilyen fertőzéssel sem gyarapodni. Még is mit tehetnék?2009. nov. 13. 18:54
1/5 anonim 



válasza:





Szerintem menj nyugodtan. Én sosem hagyom ki a fürdőzést amiatt, ha megvan. Maximum gyakrabban cseréled a tampont. De nekem még soha nem lett semmi bajom attól, ha fürdőbe mentem tamponnal. Nem kaptam még semmilyen fertőzést, úgyhogy én elmennék a helyedben.
3/5 A kérdező kommentje:
Rendben, köszönöm, akkor megyek! Nem szívesen mondtam volna le megint, azonban kicsit félek is, mert az első napom mindig elég görcsölős. Remélem a forróvíz ennek csak használ.
2009. nov. 13. 19:03
4/5 anonim 



válasza:





Viszont arra készülj fel, hogy a melegvizben való ücsörgés miatt erősebb lesz a vérzés, mint szokott. Többször cseréld a tampont.
5/5 anonim 



válasza:





Egyáltalán nem tartom helyesnek, hogy meleg vizes gyógyfürdőbe menj akkor, amikor megvan a menzeszed!
Mindenféle emberek, mindenféle betegségekkel vannak ott, megfertőződhetsz, felfázhatsz, ha meleg vizbe mész, fokozódhat a vérzés intenzitása, semmiféle szempontból nem jó!
Hogy ne hagyd ki a családi programot, javaslom, hogy menj velük, húzhatsz fürdőruhát akkor is, ha nem fogsz fürdeni, vigyázz a fent emlitett dolgokra, és addig amig ők pancsolnak, te add át magad a pihenésnek, vagy olvass!
Egyik nem zárja ki a másikat, viszont a helyedben semmilyen körülmények között nem mennék gyógyvizbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!