Van még olyan nő rajtam kívül, akinek erős folyás miatt állandóan tisztasági betétet kell hordania?
Figyelt kérdés
Annyira egyedül érzem magam ezzel, van pár barátnőm, akivel az ilyen dolgokat ki lehet beszélni, mert vagyunk elég jó viszonyban, de közülük soha senki nem használt még tisztasági betétet, max. akkor, ha menstruáltak. Nekem kb. 13 éves korom óta kell használnom, most 20 vagyok. Milliószor vizsgált már doki, vettek kenetet, küldtek laborba, mindig minden negatív volt, sosem volt még csak hüvelygombám se. Sosem volt még bűzös, fura színű, állagú, nem viszketett ott lent, semmi tünetem nem volt. Csak sok a folyásom. Az orvosok azt mondják, hogy van ilyen, így jártam, és ez max. majd szülés után múlik el, de akkor sem biztos, hogy hatással lesznek rá a hormonok. A legvalószínűbb, hogy életem végéig marad ez. Csak annyira borzasztó, hogy egyetlenegy emberrel sem találkoztam még (vagy legalábbis nem tudok róla), akinek ugyanez lenne a problémája.2013. okt. 22. 02:03
1/7 anonim válasza:
Jelen. Sajnos jóval több vagyok, mint 20 és a szülés után sem múlt el :(
2/7 anonim válasza:
én is itt vagyok. 19 éves vagyok és minden nap tisztasági betétet kell betennem.
3/7 anonim válasza:
dehoyg vagy egyedül ezzel, sokan vannak igy. Lehet hogy fog változni de lehet hogy nem. Ennél angyobb bajod ne legyen hidd el. Ha volt tenyésztés és smemit nem találtak akkor ez telejsen normális. Te ilyen vagy. Ennél sokkal komolyabb bajaid lehetnének ezen a fronton, hidd el ez semmi.
4/7 anonim válasza:
Nekem is erős folyásom van, és minden nap tisztaságit használok. Ne aggódj ezen, és ne problémának fogd fel, többféle típusú nő van, mi ilyenek vagyunk. Anyukám is, testvérem is ilyen típus, nekem ez volt a természetes, akkor lepődtem meg, mikor hallottam arról, hogy van, akinek nem kell használnia :) A barátomat se zavarta soha, hogy tisztaságit hordok, meg se lepődött rajta. Szóval fel a fejjel, örülj neki, hogy teljesen egészséges vagy :)
5/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Elárulnátok még azt, hogy milyen betétet használtok? Én jelenleg Carefree-t, de előfordul, hogy konkrétan átázik még akkor is, ha nem egy egész napot van bent, és a bugyim is átnedvesedik egy ponton. Pedig amúgy annyira azért nem durva a folyásom, csak szerintem ez annyira magába vezeti, hogy alul meg átengedi. De a vékonyabbakat meg nem szeretem.
2013. okt. 22. 13:21
6/7 anonim válasza:
Én 18 vagyok, és 13 éves korom óta használok minden nap. Nekem is van, hogy a hónapban néhányszor intenzívebb és olyankor én is átázok a legnagyobb (Carfree) betéttel is. Szerintem az után már csak rendes betét van, szóval ilyenkor marad a napközbeni csere. És nyugi, tényleg nem vagy egyedül, sokan vagyunk így, ez van. :)
7/7 A kérdező kommentje:
Ez annyira rossz. :( Köszi a válaszokat!
2013. okt. 22. 23:25
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!