Normális dolgot művel a szervezetem?

Kedves Kérdező. Miután feltettél egy kérdést, és nem írtad le az életedet, csak a szituációt, akkor igen ez a véleményem. Egyébként voltam hasonló helyzetben... Nem Téged ítéllek el, csak a tettet. Én nem vetettem el, csak elment... A tudat ott volt bennem is, hogy ez a gyerek, hozzá is tartozik, akit szívből gyűlölök.... És az anyósomékkal nem is tudtam volna megtenni, hogy elszakítom tőlük az unokát, de ez azzal is járt volna, hogy az a barom is ott van... ÉS teletömte volna a kis buksiját a sok hülyeségével, nem értette volna a kontrasztot az apja és az anyja között, nem tudtam volna megállni, hogy ne szakítsam el az apjátől, mert tönkretette az életem! Kellett idő, míg talpraálltam, és anyámékhoz mehettem volna a gyerekkel, persze a falu is a szájára vett volna... "ez a rendes lány... templomba jár, aztán zabigyereke van..." stb... Kétségbe voltam esve. Azt tudtam, hogy nem véletlen az érkezése... Aztán vége lett... Most tudom, hogy jobb így, és fura, de nagyon örülök, hogy nnem köt már semmi ahhoz az emberhez... De az élet szent számomra... Ezért. Nem akartam a lelkedbe gázolni, mert nem egyszerű a helyzet... De a szituáció,amit leírtál, nem tiszta.

Nekem ez a véleményem. Az élet szent... MErt utáltam, gyűlöltem a volt páromat, de a pici nem tehet semmiről... Nincsenek lehetetlen helyzetek. Hidd el nem egy habos-babos életem van. Sosem volt az. Mindenért küzdenem kellett. Tudom, milyen a kemény élet... Sajnálom, hogy akkor így döntöttél. Én belepusztultam, amikor kiderült, hogy... nem... De drukkolok, hogy sikerüljön NEktek.. Őszintén..