Az, hogy majdnem elájultam, lehet a menstruációs fájdalomtól, vagy igaza van a biológia tanárnőmnek, és pánik?

Már 12 éves korom óta menstruálok. Körülbelül egy éve kezdte fájdalom kísérni a "havi bajaimat". Ilyenkor az első nap volt tragikus, bevettem egy görcsoldót és minden rendbe jött. Ma jött meg megint. Elmentem a suliba, és éreztem, hogy fáj a hasam, de nem volt görcsoldóm. Gondoltam kibírom, ha nagyon rossz majd szünetbe kérek. Az első órán úgy éreztem kezdek rosszul lenni, kikéreckedtem, majd mivel semmi bajom nem volt vissza mentem. Utána leültem, és azt éreztem, hogy nem múlik el a görcsös fájdalom. Arra gondoltam, hogy hgyom, had fájjon, nem lesz bajom. Erre hirtelen, amint engedtem, hogy fájjon, rámjött a hányinger, és ki kellett mennem. Mindenki azt mondta, hogy falfehér lettem, még a szám is fehér volt. Ahogy mentem a mosdóba elsötétült minden, de csak foltokba, tehát nem ájultam el, csak majdnem. Kaptam fájdalomcsillapítót. Azt hittem, jobb lesz. Jött a szünet. AZ elején minden jó volt, majd megint jött a hányinger, így elindultam a mosdó felé, és megint elsötétült minden, de csak foltokba, alig tudtam menni, és félig neki estem az ajtónak. Órán már jobban voltam, utána rendbe jöttem. Beszéltem a biológia tanárnőmmel, és kérdezte, hogy ez egyidőbe volt a görcsökkel? és mondtam, hogy nem. Mondta, hogy szerinte ez pánik. Az volt a furcsa, hogy elkezdett fájni, aztán hagytam, aztán jött a hányinger, és a sötétség.

EZ most mi lehetett? Már nem fáj, és kutya bajom, csak gyengének érzem magam.