A túlzott női szőrösödés gyógyítható/visszafordítható?
Én is azzal küszködök már 8 éves korom óta. PCOS miatt szőrösödök, azaz egyik tünete. (hirsutismus-nak is nevezik) Úgy kell elképzelni, hogy annyi szőr van/volt rajtam, mint egy szőrösebb pasin, mindenhol, arcon, háton, karon, lábakon, fenéken, hason, mellkason.... Csomó kísérletet végeztek rajtam 10-12 évesen, még kutatást is vezettek, hogy hogy hat 1-1 gyógyszer. Külföldről is volt orvos. Most 20 éves vagyok 4 éve járok lézeres szőrtelenítésre, de nem tudja kiirtani a szőröm, max. annyit csinál, hogy 2-3 hónapra megszünteti a szőr 90%-át, de aztán újra nő az egész és mehetek megint. Voltam kb . 6 endokrinológus keze alatt, a mai napig azt mondják, hogy a szőrök ellen tehetetlen a tudomány, nem tudják visszafogni és nem tudják megszüntetni. Mindig mondták, hogy csak kozmetológiával oldható meg. (gyanta, lézer stb..)
Ami hatásosabb az talán a fogamzásgátló. Az visszaszoríthatja a szőrösödést kisebb-nagyobb mértékben, de mihelyt abbahagyja az illető a szedést, az alapállapot visszaáll, sőt romolhat is a helyzet. Kimondottan szőrösödésre való "fogamzásgátló" (a fogamzásgátlás egy mellékhatás csak, ez igazából egy androgén hormont visszaszorító gyógyszer) a Cypromix, a Diane35, a Minerva, meg még azt hiszem van 1-2. Ilyet csak szakorvos írhat fel, azaz kizárólag endokrinológus.
Ennyit tudok, én a mai napig 2 havonta járok endokrinra vérvételre, mindenre, de igazából ebből sosincs gyógyulás. Sőt hála az égnek öröklődik. (én is örököltem, csak én súlyosabb formában, mint anya és a nagymamám)
Homeopátiás szereket pedig nem ismerek, hogy jó lenne ilyenre sajnos. :(
Még annyi eszembe jutott, hogy a mellékvese jóindulatú daganata is okozhat szőrösödést, ha azt leműtik, akkor teljesen megszűnik a túlzott szőrösödés. Ez a szerencsésebbik eset, meg a ritkábbik is.
Köszönöm a válaszokat! Bár elég rossz ennyi negatív válasszal szembesülni. :S
Egyébként 20 éves vagyok 3 éve kezdődött az egész, előtte teljesen normális volt a szőrzetem. Nálam a PCOS-t és az inzulin-rezisztenciát kizárták. Mellékvesére gyanakodnak erősen (vérvétel és UH alapján). De most elfogyott a pénzünk, nem tudok újra orvoshoz menni egy ideig, ezért is kérdeztem itt rá.
Egyébként nekem csak ez az egy tünetem van (a lábaimon erős, fekete a szőröm, bár nem olyan sűrű, a hasam és a hátam is szőrös, a karomon is erős, de szerencsére az arcomon, nyakamon nincs semmi, de így is nagyon rossz), és tényleg kb. 1 év alatt lett ilyen rossz a helyzet, előtte minden normális volt. A családban pedig senkinek sincs ilyen problémája. Szóval pl. a menstruációm napra pontos, normális, 174 cm-hez 57 kg vagyok, szóval túlsúlyom sincs. Remélem, hogy tudnak rajtam segíteni, mert ez egy rémálom, főleg ilyenkor nyáron, ebben a korban. Mindenki tökéletes bőrrel libeg a kisebbnél kisebb szoknyákban, én meg még egy rövid nadrágot sem tudok felvenni. :S Holott pár éve eszembe sem jutott volna, hogy valaha ilyen dologgal kell törődnöm.
Kedves utolsó válaszoló, nagyon sajnállak. Szőrnyű lehet, egyszerűen nem tudom felfogni, hogy a mai világban nincs erre normális megoldás. ÉS ilyen esetekben simán támogathatná a TB a lézeres kezelést is. Azért kitartást! :)
Utolsó vagyok. Átérzem a helyzeted, én 16 éves koromig nem tudtam rövidnadrágot felvenni, mert hiába borotváltam le a lábam, a dús, vastag fekete szőr átütött a hófehér bőrömön. Epillálni pedig nem lehetett az erős szőr miatt, mert durván kikészült a bőröm. Én tb-s rendeléseken voltam mindig, így az nem vitt el pénzt szerencsére. A lézeres szőrtelenítős csaj, meg annyira rendes és átérző a pácienseivel, hogy pl. nekem 15 ezerért csinálja meg a combom, a fenekem, a lábszáram, a lábfejem, a köldök részen a hasam, és az egész arcom, miközben árlista szerint 1 kezelés összesen ennyi testrészre kb. 80-100ezer lenne. Két-három havonta pedig kibírható a 15 ezer. Letisztult a bőröm, a lábszáramról teljesen eltűnt a szőr már 3 éve, a többi részen ritkult jelentősen, de azért furakodik a szemétje pár hónap után, ha nem szedném sűrűn, akkor biztos visszanőne hosszúra azért. :D (esetleg, ha jobban lesztek anyagilag, akkor egy próbát talán megér) Többi részről meg epillálok, ott bírja a bőröm.
Amúgy nekem pedig 16 éves koromig csak szőrösödésem volt a pcos-ból más semmi, én is vékony vagyok 46kg/160cm, menstruációm pontos, ciszták is 1-2 volt, nem pedig tele tömve, mint ahogy a betegség diktálja. 16 éves korom után robbant a bomba bennem, lett nagyobb gond, de ezt nem írom le, mert nem lényeg jelenleg, így is sokat írok, de ha már belekezdtem, akkor részletesen, mint összecsapva. :D
Ha nincsenek hormoneltéréseid és a mellékvesét meg lehet fogni, akkor lehet, hogy jobb a helyzeted és közel van a gyógyulás. Bár a mellékvese daganatát jelezheti a cortisol hormon (?) emelkedett állapota, nem tudom neked milyen.
Szerintem egy nőnek ez az egyik legnagyobb csapás az életben, amikor minden azt diktálja, hogy legyél szőrtelen mindenhol, legyen puha és szép bőröd. De hidd el lesz javulás, nem érdemes csüggedni!! :) Kitartás!
3-as válaszoló, olvasod ezt még? Tudnál nekünk a villanófényes technikáról mesélni még egy kicsit. Nekem már az is nagy segítség lenne, ha nem hetente 2-3-szor kellene szednem a szőrt az államról, hanem havonta. Sajnos nekem a gyanta sem vált be. Arra nem is tudnék várni, h mindig kinőljön hosszúra, mert a környezetem hányna a szakállas kinézetemtől. :(
Amúgy nálam sokáig találgatták, h Pcos v mellékvesedaganatom van-e, de csak inzulinrezisztenciám van. A lábam is gyerek korom óta irdatlan szőrös, de én mindezidáig azt hittem, h ez öröklött.
Annyira rossz olvasni h teljesen "tehetetlenek" vagyunk ezzel a dologgal kapcsolatban.Én nemrég kezdtem foglalkozni ezzel a dologgal komolyabban. A karomat évek óta szőkítem, ami nagyon zavar az a hasamon és mellemnél lévő szőr..főleg így strandszezonban..Elkezdtem itt és máshol is olvasgatni, és tényleg rossz látni, hogy még
az orvosok sem tudnak mit kezdeni ezzel, ezért ezzel felhagytam. Olvastam gyógyfüves könyvet(Maria Treben) és azthiszem én két gyógyfüves teával fogom kezdeni, hátha beválik. Egyik a mezei zsurló a másik pedig a menta tea, persze mind a kettő szárított leveléből.Mind a kettőre azt írják h vizsgálatok során kimutatták h bizonyos esetekben jelentős változás történt a nőknél.
Én kipróbálom, de ha valaki próbálta már szivesen meghallgatnám a véleményét. köszönöm.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!