Hogyan legyek ezen túl?
Szeretném magamból kiírni a dolgokat, köszönöm aki olvassa. A gyermekem születése után öt évvel fedeztek fel nálam endometriózist, ami 2 oldali petefészket érintett. A műtét megvolt, a gnrh fél éves kezelését végigvittem, hízni nem híztam, sőt amikor nagyon megijedtem, hogy ez a kezelés vár rám, akkor ledobtam 4 kilót és ez még most is tart. Decemberben ért véget a kezelés.
A gondom az az, hogy nekem ez császármetszéstől van, ami bebizonyosodott sajnos. A másik gondom pedig az, hogy annak idején én természetesen akartam szülni, de nem adták meg a lehetőséget (nem volt vajúdás, nem kellett volna megcsászározni ez is nekem nagyon nehéz, mert utána más orvossal megnézettem minden egyes papíromat és mondta, hogy megtudtam volna szülni). Én egyáltalán nem tudok ezen túl lépni és a dolgokat súlyosbítja az is, hogy a saját anyám sem hiszi el, hogy nem kértem császárt. Az ő válasza: nem tudja, nem volt ott. Ez nekem nagyon, de nagyon rosszul esik.
Annyi, hogy gyakorlatilag bementem egészségesen és majd évek múlva kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg lettem.
Jelenleg örülök annak, hogy sikerült a hormonkezelést véghezvinnem, mert én semmi mellékhatást sem tapasztaltam. Nem tudom ez mitől függ, én a sétára rákattantam nagyon.
Valójában nem érzek senkitől támogatást ebben.Nem mertem belefogni a kezelésbe az elhízás veszélye miatt. Facebook csoportokban azt láttam, hogy inkább ijesztgetik egymást a nők, mint sem támogatják.
Az orvosnál voltam ellenőrzésnél, de akkor még kezelés alatt voltam. Nem látott semmit. Ugye erre sok esetben ciklusgátlást javasolnak, de én ezt már nem szeretném. Nem szeretnék fogamzásgátlót, mert szintén félek a hízástól. Szóval ezek vannak bennem. 15 éve 20 kilótól szabadultam meg, szóval hajlamos vagyok rá és próbálom is tartani. Köszönöm, aki olvasta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!