Mi a véleményetek a nőgyógyászok gyógyítási hatékonyságáról?
Azt észre vettem, hogy elbagatelizálnak mindent, és össze-vissza tippelgetnek, amit meg is mondanak. Nem tudom, hogy ez, vagy az a baja, de a tünetei alapján talán ez, így felírom ezt. Megnyugtató. Tényleg. Biztos kezekben jó tudni magát az embernek. X tünettel odamentem vizsgálatra, a sikeres" terápiának köszönhetően kaptam még emellé kettő újat. Mindezt fizetősön. Kértem, hogy hadd tegyem fel utólag a leletemen is utólag olvasottak alapján a kérdéseimet. Erre mondják, írjam le emailben. Aztán jött a válasz, hogy ezekre írásban nem fog reagálni a doktor úr. Inkább személyesen. 😁
S vajon miért?
Talán, hogy lehessen úgy magyarázkodni, mint ahogy Shrekben Pinokkio tette, félremagyarázni, ferdíteni. Nekik nem nő az orruk közben, sajnos.
Siralmas. Jól írta egy korábbi válaszoló, mindenre csak fogamzásgátló. Kivizsgálás helyett. Ultrahangozni se tudnak, egyik látja a PCOS-t, előtte pár hónappal a másik ráírja a lapra, hogy semmi elváltozás. Most az, hogy vak, inkompetens, vagy minimális lelkiismerete sincs, az egy másik kérdés.
De közben megy a beteg lenézése, maga csak ne keressen rá a neten, nem ért hozzá stb. Hát vicces ezt mondani úgy, hogy ő sem. Kifejezett kérésre sem lehet rávenni a hormonvizsgálatra, sőt, lehülyéz, hogy "az felesleges, hiszen a hormonok folyton változnak". Nem hallgatja meg a tüneteket, tippelget csak, aztán ki tudja, hogy a felírt gyógyszer segít vagy ront. Ahelyett, hogy rendesen diagnosztizálna vizsgálatok alapján, nem csak ránézésre valószínűsítve.
Siralmas az állami, de a magán se sokkal jobb, cserébe drága.
Igen, a fizetősön is detto. Másodszorra menten vissza a fizetősre, előtte 15 perccel odaértem. Kijött a nőgyógyász a rendelőből, éppen hogy nem ásítozott, és mikor visszament, mondta, hogy lehet, hogy behívjuk előbb a 18 órásit. És 10 perccel előbb behívtak. Azt sem tudta most vagyok először, vagy hányadjára. Az asszisztens csepegtette neki az infokat, illetve újra kikérdezett. Szegénynek" nem volt ideje átolvasni, hogy mi a helyzet velem. Utána elkezdett vizsgálni úgy, hogy még mindig csak kb volt fogalma arról, hogy kb mit is kell vizsgálni. Aztán uazt elmondta, mint 1.vizsgálaton. Kértem, hogy a hólyaggyulladást, amire ráterelte a múltkor a figyelmet még mindig megvan e. Hát az vhogy eltűnt. Közölte velem a végén, hogy nem tudja, hogy gombas vagy bakterialis hüvelyfertőzésem van, de az általam elmondottak alapján gombára tippel, amire felírt egy szájon át szedhető gyógyszert. Mivel az előzőkeg általa felírt kúpjától viszkedtem, arra tippelt, hogy allergiás vagyok rá. Azért jól lehorzsolta az állítólag allergiától gyulladt nyálkahártyámat a vasfeszítő eszközével. Mire hazaértem, addigra atom begyulladt, mintha tiszta seb lett volna az egész méhem. Utánaolvasva a neten egy szintén nőgyógyász azt írta, hogy "ma már nem ránézésre vizsgálunk fertőzést, hanem kenetvétellel". Most izgulok, hogy vajon tényleg gombám van e, mert a gyógyszert szedem a fájdalmakra, de elég erős nekem, mert néha szédülök, és hasi panaszaim vannak a bevételt követően. A hab a tortán, hogy uh vizsgálat során egy polypust is felfedezett. Azt írta a papíromra, hogy "polypus sejthető". Kérdezem a curettaget megelőző vizsgálatra időpontot adó hölgyet, hogy ön szerint ezt hogy érti az orvos, hogy sejthető, tán nem biztos benne? Erre a hölgy válasza, "biztos nem volt ultrahangja a doktornőnek". 😆
Na, itt végleg kikészültem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!