Holnap lesz nőgyógyászati vizsgálatom, hogyan engedjem el magam?
Nem először megyek, jó párszor már voltam, de az utóbbi vizsgálatok rendkívül kellemetlenül zajlottak.
Cisztám van, amit holnap vizsgálnak ultrahanggal, illetve gondolom előtte kacsát is használnak, vagy legalább ujjal megtapogatnak.
A problémám az, hogy utoljára, mikor voltam, éreztem minden matatást, minden mozdulatra felszisszentem, meg persze ennek fejében még a hasamat is elkezdte nyomkodni. Összeszorulok, és folyamatosan kérdezik, hogy fáj, és hát eléggé kellemetlen érzés, nem tudom elengedni magam, és még a nővér és az orvos is elkezdett velem ordibálni, hogy engedjem el magam, mert így nem tudnak megvizsgálni. Próbálok ellazulni, de lehetetlen, mert annyira durván és gyorsan vizsgálnak. Aztán amikor feltették a hüvelyi ultrahangot, akkor is összevissza csavargatta bennem, aztán meg még ők voltak felháborodva, és mondták, hogy nekik nem muszáj megvizsgálniuk, ha ennyire nem akarom… Sőt még a kísérő füle hallatára (meg az egész folyosó hallotta), megkérdezték, hogy hogy tudok így lefeküdni a fiúval, ha ennyire össze vagyok feszülve.
Fiúval egyébként nincs gond, egyáltalán nem fájnak az együttlétek, csak mikor az orvos a száraz kesztyűjével felnyúl 1 milisec alatt, akkor kiugrok a bőrömből.
Valami tippek, hogy a holnapi vizsgálatot hogy bírjam ki? Már most görcsben van a gyomrom.
22L
Ezen rajtad kívül senki nem tud segíteni. Vagy elmész más orvoshoz is, addig míg meg nem találod, aki neked megfelelő, vagy összeszorítod a fogad és elviseled.
Ezek a vizsgálatok mindenkinek kellemetlenek...
Remélem ide sem kell többet mennem. Iszonyat lekezelő módon a nőgyógyász megmutatta a népgyűlöletét, mivel magyar vagyok, és gyengén beszélem az ország nyelvét, és már kora reggel kioktatott, hogy ha elmegyek Amerikába, akkor ott sem beszélhetek a saját nyelvemen (persze ez pont sz@r példa volt a részéről, mivel angolul tudok). Na mindegy. Miután kioktatott a nyelvtanulásról, végre áttértünk a vizsgálatra, ahol szintén leordibált, hogy lélegezzek normálisan, miközben az ultrahangos kütyüvel kardozott bennem.
Egyébként a magándoki sokkal rosszabb élmény volt, mivel azutána vizsgálat után még picit pöttyöztem is...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!