Gyanta-és krémekre allergiásnak, érzékeny bőrrel milyen szőrtelenítési módszert javasolnátok?
Epilátorral térd alatt tudom, mert ott kevésbé vékony a bőröm, csak néhány helyen kezd el vérezni. Hónaljban képtelenség, 3-4 helyen elkezd vérezni, ahol kitépi a szőrt. (Előtte az epilátor szőrvágó részével rövidre levágom, és utána értendő az epilálás.)
A legnagyobb probléma a combom, ahol még érzékenyebb a bőr, és ráadásul 2 cm-es sötét szőrszálak, mintha a nemi szőrzet folyatása lenne. Itt már kis, 5X5 cm-es területen próbálva is bevérzések.
Borotválni nincs időm olyan gyakran, mint azt kellene, és nem is akarom a gyors és erősebb szőrvisszanövekedés miatt. A lézerről úgy tudom, visszanő.
Kb. 20 éve probléma egyébként, ezidő alatt több érzékeny bőrre való krémet próbáltam már, és a kometikusok is több féle gyantát, utoljára a bikinivonalra való legfinomabb gyantaeljárást tavalyelőtt (orvosnál végződött a kísérlet).
Csak egy tipp: cukorgyanta? (vízzel lejön)
Ajánlanám a VEET kockás dobozú kiszerelését (amiben egy tégely van és a doboz mikrózható) a Rossmannban vagy a DM-ben, csak az a rossz hogy nem mindig van. Néha csak évente 1x tűnik fel a polcokon, de nekem nagyon bejött, és sokáig elég.
Ellentétben a többi krémes /gyantás szőrtelenítő gagyi alig lejövő még a bőrt is letépő cuccokkal...
Hihetetlen! Napok óta tájékozódok a cukorgyantáról, még a kérdést is így akartam feltenni, csak azért hagytam ki belőle, hogy más lehetőséget ne zárjak ki! :))
Még valami mézgyantáról is írtak...
A cukorgyantáról csak jót olvastam, de pont itt írtak egy rossz tapasztalatot: felmelegítéskor, amikor levette a tűzhelyről, még tovább melegedett, barnult, és megégette a bőrét, a bőr is lejött.
Máshol meg azt olvastam, hogy ehhez spec. mozdulatokkal kell lehúzni??
Neked jó a tapasztalatod?
Kozmetikus is csinál esetleg cukorgyantát?
és még attól tartok, hogy leszedi-e rendesen a szőrt?
Bár vékonyabb a bőröm, a szőr valószínűleg erősebb, mert epilátorral is sokszor végigmegyek ugyanott 4-5ször is, lassan az alsó lábszáron.
Szia! Az én problémám is hasonló volt, nagyon erős a szörzetem, mindent kipróbáltam, de a cukorgyanta vált be a legjobban. Én magamnak főzöm. A szőr növekedésével ellentétesen kell felkenni és növekedési irányba leszedni. Igaz a hőfokkal valóban óvatosan kell bánni. Ezen kívül még arra kell figyelni hogy száraz és zsíromentes legyen a bőröd. Én hintőporozom.
Nem nő be, nem fáj annyira, mint az epilátorral, nem szakad be és még csak nem is vérzik.
Sok sikert :-)
Szia!
Az első vagyok!
Én csak jókat tudok róla mondani, főleg azt, hogy nem vegyszerrel (oldószerrel) kell lemosni az esetlegesen bőrön maradt gyantát és a víz meg "ingyen" van :) és megmaradnak a szövetcsíkok is, hiszen vízzel kijön :) a gyanta.
Próbáltam más márkájú cukorgyantát, amit dm-ekbe meg hasonlókba kapni, de a legjobban nekem a veet vált be, abból is a kockás dobozú (amiben külön van a gyanta és a csíkok)(persze amit nagyon ritkán lehet látni a polcokon). A hasonló termékek (cukorgyantából) is jók, de azzal nekem +2x vagy +3x át kell kennem, a veet-el meg max csak 2x.
A hőfokát a dobozában lévő termosztátoros (vagy mi,) fapálcikával lehet leellenőrizni: ha belemeríted és meleg akkor kiírja, hogy "no". akkor várni kell. Amúgy más cukorgyantánál, ha melegíted, egy kicsit teszel az ujjbegyedre és fogod tudni, hogy kenheted-e vagy sem. Nem kell túl forróra, csak épp hogy meleg legyen és kenhető (nekem múlt héten a 38C-ban nem is kellett mikroznom :)))
Persze hogy lejön a bőr felső rétege, ha valaki forrón keni fel a lábára (=2. fokú égési sérülés)
Max annyi a hátránya, hogy érdemesebb egyedül otthon lenni mikor csinálod, mert ha sokat vacakolsz akkor újra kell melegíteni a gyantát a mikróban XDDD és
Kozmetikus biztos csinál ilyet, de én magamnak jobban szeretem, mert annyit kenek fel és olyan nagyságban/formában/vastagságban ami nekem még elmegy, így biztosan nem szakadnak el az apró hajszálerek a bőrömben, és biztos hogy nem égeti le a bőröm :) Tudod kozmetikus időre csinálja és nekem nem szimpi az a hozzáállás, hogy "ne hisztizz, 10 perc múlva jön a következő kuncsaft, addig meg végeznem kell...)
Szerintem kevésbé fájdalmas ha magadnak csinálod mint az epilállás, ráadásul nem durran be tőle a szőrtüszőm sem, és nem is leszek kiütéses sem :)
Én imádom, ha elfogy és nem kapok, tuti írni fogok nekik, hogy küldjenek egyet XD
(amúgy nem vagyok egy veet ügynök, de ami jó az jó)
Sok sikert!
Ha van még kérdésed, nyugodtan írj!
Tudnátok fotót feltenni a Veet cukorgyantáról?
A drogériákban néztem, és csak hideg- és meleggyanták kaphatók. Viszont a Veet meleggyantára az összetételhez az van írva, hogy cukor alapú gyanta, és zöldtea kivonatot is tartalmaz. Ez lenne?
Na lőttem neked egyet!
Szabályos kocka alakú doboz:
(bal oldalit 1 hónapja vettem, egy hazai rossmann-ben, de kicsit furcsa, hogy egy magyar szó sincs rajta (ugyan olyan jó, mint a régi). XDDD Azt tudom, hogy idén kb csak 2 hétig láttam egy bizonyos üzletben, hamar elkapkodták :I A jobb oldali pedig 3 évvel ezelőtti szereztem be...ha valami hasonló kiszerelésben van, szerintem nem lehet rossz :))
Köszönöm! Ilyesmi volt, és megnéztem nagyítva, és a feltett képre is az van írva, hogy "cukor alapú gyanta".
FT-ban kb. 2000 Ft.
Köszönöm, kipróbálom!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!