Attól függetlenül hogy védekeztünk, és a teszt negatív lehetek terhes?
Sziasztok. Nekem február elején volt az első, ahol természetesen védekeztünk. Viszont nekem általában hónap közepe fele szokott megjönni, és ez most valahogy elmaradt. Mivel kicsit aggógtam, ezért csináltam egy tesztet (Dm-be vehető Early Predicatort) ami negatív lett. Viszont mivel este utána olvastam, és elég sok negatívot olvastam, így más nap délután csináltam még 1-et (X-Epilt) ami szint úgy negatív lett.
Viszonr annyira nem nyugodtam meg, mivel elég sok tünetet észlelek magamon. Pl fáradékony vagyok, fáj az alhasam, kisebb székrekedést tapasztaltam magamon és az egyik reggel még hányingerem is volt, és elég nagy hangulat ingadozásaim vannak. Viszont amit olvastam “tünet”, hogy fáj ill. érzékeny a mellem, na ezt nem tapasztaltam magamon. 16 éves vagyok, anyukámnak természetesen elmeséltem a dolgot, aki próbál segíteni, így márc. 17.-ére foglalt időpontot nőgyógyászhoz.
Arra lennék kíváncsi, hogy más is volt-e ilyen szituációba, neki mi lett az eredmény, illetve hogy szerintetek mit tudnék csinálni még a dologgal kapcsolatva? Válaszokat köszönöm!
Neked hány fiókod van?
Az előbb még csak 15 éves voltál, szó szerint ugyanezzel a kérdéssel.
Csak most ki vetted belőle, hogy 15 éves vagy.
Hogyan védekeztetek? Van bármi oka, hogy a terhesség gyanúja fennálljon?
A terhesség tünetei a 6. hét körül kezdődnek, valószínűleg csak a PMS-t érzed.
Azt hiszem a múltkorira is válaszoltam...Nem vagy 16 se és a kérdésed alapján... Kár volt szexelned, egyáltalán nem neked való még, a többi alkalommal várj még pár évet.
24N
A korom által nem szokásom hazudni, szerintem ahhoz képest hogy valaki már 12-13 évesen nem szűz, ahhoz képest jó arányba vagyok.
Azt is tudom, hogy bárki lehet terhes bármitől, de arra voltam kíváncsi, hogy esetleg volt-e valaki ilyen helyzetbe, vagy esetleg mit tudok még tenni. Reméltem itt kapok értelmes választ, nem csak szidást, de úgy tűnik nem. De azért köszönöm az erőfeszítést..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!