Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Szerintetek változtatna a...

Szerintetek változtatna a helyzeten egy pszichológus? (Többi lent)

Figyelt kérdés
Tehat kezdem az elején körülbelül 5 éve teljesen megváltoztam. Utalok társaságba menni szorongok más emberektől. Ennek a legnagyobb oka az hogy 9. osztályban olyan közösségbe kerültem ami kiutált. Azert mert nem úgy öltöztem mint ők es mivel falubol jártam be sokszor csúfoltak ezzel. Addig fajult hogy nemiszerveket rajzoltak a táskámra és pl sapkával es egyeb dolgokkal dobáltak óra alatt. Én nem bántottam őket soha egy rossz szavam nem volt rajuk ugyanúgy bemutatkoztam mint ők a kezdetben lettek barataim 1-2 akikkel jóban voltam de pont azokba a csoportokba kerültem melyekbe ők nem voltak benne így folyamatosan ment a szekálás az első két évben. Próbáltam beilleszkedni segíteni nekik de nem fogadtak el. Egy óran nem teljesítettem annyira jól mint ők de masok másban nem voltak jók és akkor meg azzal szekáltak. En nem szóltam vissza soha lehet ez is volt a baj... aztan eltelt 2 év anyáek azt mondtak bírjam ki ott és szepen lassan fel is morzsolódtam. Úgy ereztem csúnya haszontalan értéktelen ember vagyok és társai. Eljött az utolsó ket ev jó átlagom volt mindig is és itthon több barátom is volt/van akik elfogadtak miattuk éreztem hogy talán nem vagyok olyan amilyennek mondanak. Az utolsó két évben már nem szekáltak annyira rájottek hogy okosabb vagyok és lett nyelvvizsgám is és egyre többen jöttek oda hozzám hogy segítsek nekik. Rosszul ereztem magam hogy csak arra kellek hogy segítsek most már de lenyeltem azt amit kaptam tőlük és mindenkinek megpróbáltam mindenben segíteni. Örültem amikor elballagtam megkönnyebbülés volt akikkel jóban voltam az elején mondjuk kitartottak mellettem és többször beszélek velük. Most jön a problémám felvettek az egyetemre itt mar minden mas elfogadnak sok barátom van de úgy érzem ez a 4 év tönkre tett belül nincs kedvem senkivel sehova menni félek hogy méregetnek az emberek és inkabb bezárkózom. Pedig ezek már nem ők akik regen voltak. Szeretnék olyan lenni mint regen pozitív vidám hogy megbízzam másokban stb. Segítene visszakapni ezt egy pszichológus ?
2019. jún. 22. 14:03
 1/1 anonim ***** válasza:
Egy pszichológus sem tud változtatni semmilyen helyzeten. De arra rá tud vezetni, hogy te hogyan változtass rajta. Kb ez a lényege a pszichoterápiáknak. Szomorú voltam, hogy nincs biciklim, de most már boldog vagyok, mert VAN LÁBAM! Ez meg a gondolkodás, hozzáállás megváltoztatása.
2019. jún. 22. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!