Mi tévő legyek? Bár fogalmam sincs, hogy az én, , bajomra" van-e egyáltalán válasz.

Ahogy telik az idő, úgy érzem, ez az egész állapot, amiben benne vagyok, csak egyre rosszabb és rosszabb lesz. Vagyis, ez az állapot nem állandó. Na de megpróbálom az elején kezdeni, hátha valaki meg is érti majd ezt a zagyvaságot amit ide írni fogok...

Mostanában egyre többször törnek rám megmagyarázhatatlan, magam alá sodró érzések. Ha hosszan tartó lenne, meg merném kockáztatni, hogy esetleg a depresszió kezdetleges jelei lehetnek, de sosem tart max. két hétnél tovább. Jó, volt egy nehezebb, másfél-két hónapos időszakom, de arra okok is voltak, amiért nagyon magam alatt voltam.

Viszont a legtöbb esetben nincsen. Mint például most is. Tulajdonképpen örülnöm kellene, hisz szünet van - gimnazista vagyok - és másfél hétig pihenhettem. Mégis, amikor ma reggel felkeltem, és bementem az iskolába, úgy éreztem, mozdulni sincs kedvem. És ez ment egész nap. A baj csak az, hogy ez az érzés nagyon sokszor jön elő.

Amúgy is egy igen érzékeny embernek vallom magam, akinek éréseit és hangulatát nagyban befolyásolja a környezete viselkedése és a felé való viszonyulása, hozzáállása, erre pedig általában rátesz az itthoni, általában már megalapozott kedélyállapot. Semmi rosszra nem kell gondolni, a szüleim a lehető legjobbat próbálják nyújtani- még akkor is, ha ez nem elég, avagy, ha ez nem mindig mondható el... Itt arról van szó csupán, hogy kevesebb türelmük van hozzám és az öcsémhez, mint kellene, és hogy több mindenen kiakad és megróv nekünk, mint az elfogadható lenne. (Legalábbis nekem minden ilyen nagyon rosszul esik.)

Épp ezért az itthoni állapot is rátesz egyet a hangulatomra, azt, hogy mi játszódik le bennem, nem tudom megosztani a barátaimmal, egyszerűen csak nem tudnék egy olyan valakit se választani, akiben megbíznék annyira, hogy minden belső kételyemet és hullámvölgyemet - ami az idő haladtával egyre durvább és ijesztőbb - megosszam vele...

Pszichológushoz nem tudok elmenni,két ok miatt: 1. A szüleimtől nem fogok engedélyt kérni,mert nem tudnék és nem is akarnék nekik a ,,mégis miért?" kérdésre választ adni. (nem állunk valami közel egymáshoz...) 2. Nincs pénzünk/pénzem se rá.

Azért írom ezt ide le, mert valahol úgy érzem, ki kell adnom magamból, mindezt ami bennem van. Sok cikket olvastam a bipoláris hangulatingadozásról és a depresszióról, és bár az ember ezt magának nem tudja megállapítani rendesen, mégis kezdem úgy érezni, ezek közül valamelyik igaz.

De nem akarok semmi ilyet bebeszélni magamnak, szóval inkább nem mondok semmit sem azt leszámítva, hogy a hangulatingadozásaim erősen hasonlítanak a bipoláris elmezavartakban foglaltakra.

Én csak... Úgy érzem, sok ez az egész érzelmi hullámvasút, amikor is egyik órában az örömtől sírok, a másikban meg már a mély kétségbeeséstől zokogok.