A pszichológusokat vajon tényleg érdekli a klienseik problémái?

#11

Azért azt tegyük hozzá, hogy akik kevésbé komplikált esetekkel foglalkoznak, azokat nyilván nem is terheli meg annyira (mint pl. engem). Más egy céljait kereső embert segíteni, és más egy krónikusan szorongót.

Attól függ ki mit ért sajnáláson, mert simán az empátiát is lehet annak nevezni, ha tényleg valami komoly nehézséggel van az illető, és nem tud neki segíteni, mert fizikai segítség kéne és nem csak mentális támogatás. Én nem is tudok olyan érezni, hogy valakit lesajnálok, nem tudom az milyen érzés.

Milyen az?

Az, hogy hülyének néz valójában, meg otthon röhög a történeteden, az nem lesajnálás, de ilyet tapasztaltam amikor tesóm pszichológusokkal lakott együtt.

"Attól függ ki mit ért sajnáláson" Eléggé baj, ha mást.

"mert simán az empátiát is lehet annak nevezni" Nem szabad.

"ha tényleg valami komoly nehézséggel van az illető, és nem tud neki segíteni, mert fizikai segítség kéne és nem csak mentális támogatás." A terapeutának ekkor sem szabad sajnálni a klienst. Persze ez 100%-ban nem kizárható.

Az empátia azt jelenti, hogy az ember felismeri a másik érzelmét, és bele tudja élni magát, hogy az mennyire és milyen lenne neki, mintha virtuálisan ő is átélné. De ez nem jelenti azt, hogy abba az érzelmi állapotba is kell jutnia (nevetés, sírás stb.). A terapeutának ez utóbbi lényegében tilos is.

"Én nem is tudok olyan érezni, hogy valakit lesajnálok, nem tudom az milyen érzés. Milyen az?" A lesajnálás lényegében valakinek a fölényes lenézése a sajnálatra jellemző kifejezések, mimika alkalmazásával vagy legalábbis azzal bevezetve, és gyakran valóban a másiknak a háta mögötti kinevetésébe torkol.

Az hogy valaki megjátssza magát, az antiszociális személyiségzavarral randelkezőkre jellemző, akiknek bűntetés keretében előírták a pszicnológusi látogatást. Az hogy egy pszichológus csinálja ezt, az túlságosan szembe megy az önazonossággal. Az sokkal valószínűbb hogy egyszerűen nem figyel. Én úgy vagyok vele, hogy nehéz támpontot találni azzal kapcsolatban hogy mi az amit már mondtam, hogyha valaki csak kussba' van mellettem.

A felvetés nem helytálló, de nem tudok a pszichológusok problémáiról beszámolni.

Egyszer jártam egy zseniális pszichológushoz. Elég nyilvánvaló volt, hogy érdekli, amit mondok és maximálisan odafigyelt. Egyszer egy szélsőséges pillanatomban megvágtam magam és a következő ülésen sem voltam még teljesen jól. Egy héttel később amikor újra mentem, kifejtettem, hogy nem teljesen értettem a reakcióját az előző alkalommal. Azt mondta, nem az volt a célja, hogy rossz érzéseket keltsen, csak aggódott. Elvileg nem kellett volna, de akaratlanul is a szívén viseli a páciensei sorsát, amíg járnak hozzá.

Ez meglepett, mert itt úgy éreztem, hogy tényleg embernek tekint és nem csak egy újabb feladat vagy bevételforrás vagyok, tényleg az a célja, hogy segítsen. A terápia alatt sosem éreztem, hogy sajnál vagy nem őszinte velem. Nem tudom, mennyit törődött a problémáimmal munkaidőn túl, de azon az egy órán mindig fel volt készülve.