Van valaki hasonló helyzetbe? (Pánikbetegség, lakás elhagyas)

Azért írtam mert én is ugyan ezzel küzdök. Ptsdm van, generikus szorkngásom és pánikrohamaim. Volt hkgy annyira szedültem hetekig, hogy alig éltem. De nem gondolom, hogy ez betegség. Nem egy hétfő délután alakult ki a semmiből, hanem olyan traumatikus elményekben volt részem amik ezt váltották ki. A társadalom meg nem támogató. Így egyedül maradtam az egésszel és ez lett. Normális folyamat sajnos. Nem szóltam le senkit. De az nem élet, ha valaki a 4 fal között retteg és felad mindent. Nekem is nagyon beszűkült az életem de azért papírt nem fogok kérni róla, hogy roggyant vagyok. Azt kérjenek azok akiknek köszönhetem. Én sem tudok mindenhova elmenni. De te is tudod, hogy vannak jobb meg rosszabb napok vagy időszakok. Amikor jobb akkor minél több helyre menni kell mert az sikerélményt ad és megerősít. Az ágyban agonizálás nem erősít meg és semmi nem fog változni tőle. Tapasztalat. Ha leszázalékolnak pedig mindenki egy gyagyasnak fog kezelni. Nem érti meg a társadalom. Ráadasul te is beletörődsz, hogy ez van erre rendezkedsz be.....szerintem ez semmi jóra nem vezet. Nekem is rohadt nehéz. De eldöntöttem, hogy küzdeni fogok a végsőkig mert más megoldás nincs csak a halál. Azt meg még nem szeretném. Én sem szedek gyógyszereket.

Nem picsogok itthon, hanem magam intézem az ügyeimet, nem sajnáltatom magam, és nem az én ötletem volt a leszázalékolás hanem a pszihiáteremé, a kórházban. Ő indította el, ugyanis nekem több féle betegségem is van, ami elég komplikált helyzetet idéz elő sajnos. De könnyebb ítélkezni mint megérteni a másikat. Így is azzal küzdök hogy mások terhére vagyok, nem hiányzik még ez is. Négy órában dolgozni is fogok hamarosan. Így is elég nehéz a helyzetem, nagyon sok gondom van, mind fizikailag mind lelkileg. Beteg vagyok, bele kellett törődnöm, hogy ez a helyzet. Nekem se volt ínyemre ez a dolog elhiheted.

Az én példaképem Hawking, aki áldás volt a világnak, pedig neki aztán volt elég problémája.