Tudnátok segíteni? Ki vagyok idegileg és magányosnak érzem magam.

Nem azt mondom hogy olyan világméretű gondjaim vannak, de örülnék ha kapnék pár segítő jellegű választ. Az a nagy helyzet hogy kicsivel fejlettebb, érettebb vagyok a kortársaimnál. Ezzel nem felvágni szeretnék csak gondolom hogy ebből ered sok problémám ami adódott. Ott kezdődött az egész hogy nagyon fiatalon, korán kamaszodni kezdtem. Szerintem ez áll amögött amik ezek után történtek, de ez csak találgatás mert nem látok más kiváltó okot. Lényeg a lényeg, onnan kezdődött a lavina hogy az iskolában pár barátnőm elmondott nekem egy hülye rémtörténetet, ami nagyon megragadott bennem és azon az éjszaka nem bírtam elaludni, izzadtam és erősen vert a szívem. Átmentem anyukámék szobájába, felkeltettem őket, és mondtam anyának hogy rosszul vagyok. Megmértérték a pulzusomat és a vérnyomásomat és mindkettő nagyon magas volt. Azon az éjszaka náluk aludtam és sikerült megnyugodnom de mivel túlsúlyos voltam és vagyok ezért én bemeséltem magam hogy ez a feleslegem miatt volt. Napokig nem ettem csak ittam az iskolában pedig sokszor sírtam. Elkezdték rólam azt pletykálni hogy csak azért csinálom hogy ne kelljen tesiznem mert a tanár kiállított mikor nem voltam túl jól. Volt amúgy hogy a vércukrom is leesett mert nem ettem. Sokan elfordultak tőlem. Azon a nyáron hipochondriás tüneteim voltak. Betegesen féltem attól hogy beteg leszek és nem mertem hozzáérni tárgyakhoz ha pedig megtettem mentem kezet mosni azonnal pedig nem voltak piszkosak vagy bármi ilyesmi. Az azután következő évben ezek a gondolatok megszűntek és ekkor kezdtem pszichológushoz járni ha jól emlékszem. Volt egy pofáraesésem egy fiú miatt aki tetszett de ő lényegében csúfolt és más lány tetszett neki. Ez csak mellékes. Viszont ekkortájt kezdtem belecsúszni a depresszióba. Még egy évre rá már nem is éreztem semmit. Akkortájt kezdtem el vagdosni magam. Nem szó szerint ugyan mert csak apró vágások voltak a karomon nem "igaziak" de ez is számít. Ezután az új iskolaévben maradt minden így és lett végre egy barátnőm mert előtte nem igazán voltak barátaim. Csak egy volt de az kihasznált kezdetekben, utána viszont kibékültünk. Abban az évben félévkor elmentem egy másik iskolába de ott nem éreztem jól magam mert az osztály össze volt szokva én meg introvertlt vagyok szóval nem sikerült nagyon barátkoznom. Ekkor kezdtem el lógni mert magányosnak éreztem magam és volt hogy piszkáltak vagy beszóltak az iskolatársaim. Az újdonsült barátnőmmel pedig összevesztünk többször, de egyszer végleg összevesztünk. Jött a nyár. Egész szép volt, de augusztusban kényszeres tünetek lettek rajtam úrrá. Emellett visszamentem abba az iskolába ahonnan jöttem. Elkezdtem újra pszichológushoz járni mivel az abbamaradt és csak most két év múlva mentem vissza. Kiderült hogy kényszerbeteg vagyok. Ezalatt a barátnőmmel igyekeztem kibékülni és elfogadta a bocsánatkérésemet de nem nagyon foglalkozott velem. Megint egyedül voltam mert a másik barátnőm másik iskolába ment. Emellett ott is elkezdtek rosszindulatú megjegyzésekkel illetni amit nem viseltem jól az érzékenységem miatt. Az osztályfőnök folyton ítélkezett felettem amit utálok. Megint elkezdtem lógni. Anyával megbeszéltük hogy megint iskolát fogok váltani amire pár napja sor is került. Ma viszont nem mentem be mert egyszerűen elkapott az az érzés hogy milyen reménytelen vagyok és féltem kisírt pofával késve beérni anyával pedig most is veszekedtünk. Bocsánat a hosszú szövegért. Az a lényeg hogy depressziós vagyok és szorongásbeteg. A családban egyedül az anyámmal és az apai ágú nagyszüleimmel vagyok igazán jóban meg még ott van egy barátnőm is az iskolában. Elég egyedül érzem magam és elhanyagoltnak. Azt is leszögezném hogy ez nem kamu kérdés. Tudnátok tanácsot adni?