Mit tegyek? Úgy érzem reménytelen az élet s nincs kiút

Minden téren kudarc az életem. 10 eve alkohol es nyugtató problémákkal küzdök, vagyis ez túlzás, nem küzdöttem ellene, akkor éreztem jól magam, ha fogyasztottam valamit, egyébként sosem volt életkedvem. Apukámat nem ismerem, anyukám azt hiszem szeret, de gyermekkoromban sokat bántott. Alkoholista. Sokszor megvert, de ez volt a legkevesebb, a szavai olyan sebet ejtettek rajtam, amin képtelen vagyok túllenni. Kisgyerek korom óta azt hallgattam nagyon sokáig, hogy semmirekellő és buta vagyok, ronda is, soha nem fogom vinni semmire és soha nem fogok kelleni senkinek. Annyira mondogatta, hogy igaza is lett, van egy érettségim, sok tanfolyamba belekezdtem, de a vizsgák előtt megfutamodtam, nehéz a felfogásom es valóban buta ember vagyok. Nagyon faj, hogy míg sok szülőnél azt láttam, hogy bíztatják gyerekeiket, én sosem kaptam egy jó szót sem. 10 éves koromban molesztalt egy ferfi, fel lett jelentve es anyam akkor is ellenem fordult, őt védte, mert hogy szegény ember részeg volt. Szerencsére nem ért rá, amikor feljelentést kellett tenni es nagymamam tette meg, anyukam azt akarta, hogy vonjuk vissza. Börtönbe került a férfi, miután szabadult, anyukam eljart vele inni. Nagyon fájt ez is. Telt az idő, elnyomtam magamba a fajdalmat. Nem tudom, hogy mi eredmenyezte, de indulatkezelesi problémaim lettek 15 éves koromra. Ha ideges lettem véresre karmolasztam magam pl. Azthittem anyukám észreveszi, hogy valami nincs rendben es szeretni fog, de csak annyit mondott, hogy bolond vagyok. Idovel sikerült lekuzdeni a magamba kártevés vágyát, viszont egyik rossz társaságból keveredtem a másikba. Sokáig nem is érdekelt semmi. Aztán megismertem valakit, aki emberként kezelt, hitt bennem, segített. Neki köszönhetően sikerült a nyugtatót minimálisra csökkenteni, az alkoholt is majdnem teljesen megszuntetni, sosem hittem, hogy valaha eljutok odáig. Viszont ez az ember függőséget okozott, úgy érzem, ha nem áll mellettem, senki vagyok és mindig visszaesek. Véglegesen magamrahagyott ez az ember, az ember, aki a reményt jelenti számomra. Elvesztem. Nem tudom mihez kezdjek, nem akarok élni, de nem hagyhatom mamámat magára, szinte ő nevelt fel, ő volt anyám helyett anyám es borzalmas fajdalmat okoznek neki, ha eldobnam az életem. Erősnek kell lennem, de nem tudok. Rohamosan fogy a nyugtató, ráadásul ismét teljesen rá leszek kattanva ha igy folytatom. Eddig ket nap szedtem be sokat, önmagamhoz képest. De ha így folytatom visszaszokok es rosszul leszek, ha nem veszem be. Most nem elvonasi tuneteim vannak, hanem a lelkitarsam elvesztese miatt szinte állandóan sirok es nagymamam teljesen ki van készülve, amiert így lat. Nincs saját szobám, vele vagyok egy szobaba. A sírógörcsökön a nyugtató segít. Itthon is vannak gondok, sokan lakunk, gyakoriak a balhék, feszült vagyok es nem szeretek itt lenni. A munkahelyen is gondok vannak. Boldogtalan vagyok és félek. Félek, hogy megbolondulok. Egyszerűen nem látok kiutat, az egyetlen ember, aki úgy gondolja, hogy erős vagyok és képes változtatni, magamra hagyott, én pedig sosem hittem magamban és most sem hiszek. Tanácstalan vagyok.

Az illető azert szakította meg a kapcsolatot, mert egy dühkitores soran telefonon olyasmit mondtam, amivel árthattam volna neki, ráadásul nem is volt igaz, de nem tudtam irányítani magam. Ő nem tudja milyen ez, azt gondolja, hogy ha fontos lenne, nem beszélnék így, plusz nem akar bajba kerülni, mert en bekattanok. Tudom, hogy nagyot hibáztam, de amikor kezdtem ideges lenni, tiltottam facebook chaten. Elmondtam neki, hogy amikor ilyen van, azért tiltom, mert megvárom, hogy megnyugodjak, ugyanis ha ilyen idegroham jön ram, olyan mintha nem is én lennék. En örülök, hogy magamtól eljutottam oda, hogy ilyenkor nem akarok beszélni, regebben nem ment ez sem. Viszont most nem tartotta tiszteletben es viberen folytatta az írást én pedig elveszitettem az irányítást magam fölött. Tudja, hogy van ilyen problémám és ha máskor volt ilyen, kivárta h jelentkezzek. Nem tudom mit gondoljak, néha úgy érzem, hogy teherré váltam számára és szándékosan forgatta így a helyzetet, hisz tudja, hogy hogyan reagálok sajnos, majd közli, hogy az én hibám minden és hallani sem akar felőlem.. Semmi nem lett volna, ha kivarja, hogy megnyugodjak es normálisan megbeszéljük. Nagyon fáj, hogy így alakult. Pszichológushoz jártam, kettőhöz is, sajnos eddig még nem jártam sikerrel, de nem adom fel. Mit javasoltok? Így, hogy elveszitettem a számomra legfontosabb embert, úgy érzem tényleg, hogy megbolondulok..