Van kiút? Vagy csak a halál a megoldás?

Úgy gondolom depressziós/pánik beteg vagyok.

Csoda,hogy ezt leírom de valamilyen szinten érdekel,hogy mit gondoltok erről.

16 éves vagyok,46 kiló,157 cm.

elég sok mindenen keresztül mentem amin kevés velem egykorú. Nagyjából rendbe jött az életem..de én belül nem. Sokan azt hiszik,hogy már mennyivel jobban vagyok...de ez nem így van inkább csak megtanultam elrejteni,hogy rosszul vagyok és azt mutatni,hogy minden rendben. De mostanában megint egyre rosszabb és már egyre kevésbé tudom ezt mutatni. Nagyon nagyon sokat gondolkozom. Mindent túl gondolok...addig gondolkozom míg el nem jutok arra a szintre,hogy utálom magam kívül belül. utálom az összes embert. miért élek egyáltalán?

Minden nap egy kín szenvedés. Nem tudom elmagyarázni ezt a fajta fájdalmat. Sokszor jön rám sírógöcs ez azzal társul,hogy alig kapok levegőt, reszketek,úgy érzem nem bírom összeesek, úgy érzem most adja fel a lelkem a testemmel a küzdelmet és meghalok. Meg akarok.....Mikor épp úgymond jobban vagyok át tudom gondolni az egészet ami bennem van és érdeklődöm,hogy hogy lehetne rendbe hozni. De a másik percbe már úgy gondolom sehogy. Ocsmánynak és kövérnek látom magam. Az emberek mind hazugok és nem lehet senkiben megbízni,mert mindenikek saját maga az első...ami ha úgy vesszük természetes. Egyedül a családom érdekli/érdekelné mi van velem...de szüleimnek is rengeteg gondjuk van,alig vannak itthon hiába szeretnének nem tudnak ezzel a szörnyű "fájdalmammal" foglalkozni . Minden pillanatba azon jár az agyam,hogy nem bírom tovább. amúgy is minek éljek a végén úgyis meghalunk....Legalább nem kell tovább szenvednem ebben a szörnyű világban.a sok rossz lelketlen ember között. Mikor rájönnek ezek a sírógörcsök,nem lehet elmagyarázni hogy konkrétan mi,de annyira fáj. Nem is tudom ezt miért írom le,hisz úgysem tudtok segíteni...a válaszadónak is feltételezem megvan a saját problémája. igazából ez csak kíváncsiság,hogy legalább mielőtt meghalok tudjam,hogy mások ezzel,hogy vannak. Szörnyű ez az érzés,hogy ahányszor elmegy mellettem pl. egy kocsi csak az a pici félelem tart vissza,hogy elé vessem magam..de lassan a fájdalom ami miatt megakarok halni sokkal nagyobb lesz mint az a pici félelem. Talán 2 ember van aki miatt még élek..a húgom és anyum..mert tudom ,hogy ők is tönkremennének ha meghalnék. És ezzel úgymond az ő életük is elvenném nem csak az enyém. És ahhoz semmi jogom,hogy mást is megfosszak az életétől. Csak már annyira fáj,hogy nehéz arra gondolni,hogy értük éljek.csak arra tudok,hogy nem bírom tovább ezeket az érzéseket.