Hogyan küzdjem le azt, hogy nem hiszek, nem bízok az életben?

Súlyos beteg ember nevelt, aki az utolsó 5 évében még súlyosabb beteg volt (rákos és más is), majd végignéztem a haláltusáját.

Egyetlen rokonom van, akivel jó a viszony, felelőtlenül, egészségtelenül él, totál, mint egy nagy tini és elég rossz az egészségi állapota.

Halt meg volt osztálytársam, volt ifistársam, egy volt jó ismerősöm (mondhatom: barátnőm) és a közelemben mindenkinek valakije, zömében fiatalon. Rák (igen, fiatalon!), autóbalesetek, öngyilkosság és gyilkosság.

Én sem vagyok totál egészséges, ezen felül nagyon hipochonder vagyok plusz nem tudom, hol, milyen orvosban tudnék megbízni. (Jó, azért nem autoimmun betegség, ne ilyesmi súlyosra gondoljatok azért!!!!)

Valahogy az ismerősi köröm is olyan szerencsétlen.

Nem az egészséges önbizalmú, jó kedélyű, komfortzónájából kilépni képes emberekkel sikerült körülvennem magam.

Adatrögzítő vagyok, ami... hát nem a legjobb presztízsű, ennek megfelelően van személyiségzavaros illetve van mentális beteg kollégám, van kisiklott életű vagy olyan, aki egy olyan, nagyon kellemetlen élethelyzetben van, amiből képtelen kilépni.

Baráti köröm merev (elnézést kérek... de tényleg sajnos :( ), túl szabálykövető, az élettől félő, komfortzónájából kilépni képtelen, magát igazán elengedni képtelen, stresszes, kis önértékelésű emberekkel van zömében tele (ill ezek rám is igazak általában :( ), akik kasszások, takarítók, árufeltöltők.

Konkrétan amit teszek magamért, abban nem tudok hinni.

Sportolok, de úgy gondolom, minek, úgyis beteg, rákos leszek.

Tanulok, de minek, úgyse tudok ezzel se elhelyezkedni.

Próbálok mentálisan, jellemileg fejlődni, de minek...

Azt nem tudom elképzelni, hogy 10 év múlva élni fogok...