Olyan szinten üres és szomorú vagyok, anyukámat akarom. Valami pici megoldást kellene, hogy ezek enyhüljenek?

Légy türelemmel, és valahogyan próbáld meg kibírni azt a - gondolom - pár hónapot, míg nagyjából felépülsz.

Ha van lehetőséged, maradj bent a kórházban, vagy ha van pénzed, fizess magad mellé egy ápolót, legalább néhány hét erejéig.

Mindenképpen kösd le magad valamivel, tereld el a figyelmedet például egy könyvvel, vagy ha olvasni nincs kedved, keress olyan filmeket/sorozatokat, amiket szívesen néznél, amik segítenek, hogy ne csak a problémáidon agyalj. Vagy ha szeretsz tanulni, húzd le a Duolingót, és kezdj bele valami tök fura nyelvbe, ami random megtetszik. Vagy Facebookon lépj be az érdeklődési körödhöz igazodó csoportokba, és azokban olvasgass, vagy ha van kedved, ismerkedj (tudok amúgy ajánlani is néhány nagyon szórakoztató csoportot :) ).

Ha kimondottan szeretsz valamilyen ételt vagy italt, fogyaszd naponta, kétnaponta, vagy amikor csak lehet (engem pl. egy csokis palacsinta a kedvenc éttermemben, egy jól elkészített pizza vagy egy finom kávé általában sokkal jobb kedvre szokott deríteni). De akár kísérletezhetsz a konyhában is, ha van hozzá kedved, és persze ha az állapotod engedi. A főzés, sütés sok embernél remek figyelemelterelő.

Aztán, ha már jobb állapotban leszel, szerintem egy pszichológust/pszichiátert okvetlenül keress fel.

És bár gondolom, nem fogsz élni a lehetőséggel, de ha arra vágysz, hogy valaki meghallgasson, egész nyugodtan írj rám. Nem segélyvonalas vagyok, úgyhogy nem kell attól tartanod, hogy csak kötelességből csinálom. Nem is hobbim emberek lelki problémáiról beszélgetni, szóval az végképp ne tartson vissza, hogy valójában talán nem is érdekelsz - ha nem érdekelnél, nem ajánlottam volna fel.

3 évvel fiatalabb is vagyok ráadásul, nem valami ötvenes perverz, aki szabadidejében fiataloknak irkál, tehát semmi mögöttes szándékom nincs.

De természetesen megértem, ha nem szeretnéd.

Remélem, 1-2 hasznos dolgot azért tudtál találni a válaszomban. :)