Miért olvasni olyan példákról is hogy volt aki épségben sérülések nélkül átvészelt egy világháborút, később mégis jelentkeztek nála a possztraumás stressz, vagy hasonló betegség tünetei?

Ez elég gyakori, a traumát egyfajta sokk, kábulat kíséri. A szervezet védelmi funkciója ez, de esetleg el is maradhat.

A háborúban a túlélés ösztöne, a mindennapi rutin lefoglalta az embereket, de az első világháborúban megvolt az átlagos időszak, mikor használódik el egy tiszt, vagy egy baka, az utóbbiak valamivel tovább bírták, természetesen ha nem lőtték éppen le. Idővel tönkre ment az emberek idegrendszere, legalább is a többségnek.

Robert Graves hosszasan ír erről az Isten hozzád Anglia című könyvében, ő korán a frontra került, igaz, megsebesült, de rehabilitáció után megint kiment a frontra, a volt bajtársai közé, bár ekkor már jóval túl volt azon az időszakon, amit normális ember kibírhat.

A poszttraumás stressz azonban csak később, már a béke idején hatalmasodott el rajta, lépten, nyomon előtörtek az emlékek, amiket nem tudott feldolgozni, rémálmok gyötörték és ébren is próbálta megérteni az értelmet az érthetetlenben.

A borzalmas események hatása nem múlik el nyomtalanul, van akinél soha, legfeljebb az idő múlásával enyhül valamennyire, de erre vannak azért gyógymódok, terápiák.

A világháborút átélt személyek annyi stresszen mentek keresztül, hogy jelentős számban észlelték náluk a PTSD-t, de egyszeri esemény is kiválthatja egyes embereknél.

Ha jobban érdekel valami okból, akkor tessék egy link, amin elindulhatsz:

[link]

Embereket megölni is olyan ami megviseli azt, aki nem olyan kultúrában nőtt fel, ahol ez normális, vagy nincs olyan elmebaja, hogy ne számítson neki, hogy ilyeneket csinál és/vagy lát.

A PTSD nem pusztán pszichés eltérés, az agyban organikus változásokat okoz, nem csak érzelmit.