Volt már, hogy túladagoltad magad gyógyszerrel? Milyen volt?

Antidepresszáns, antipszichotikum, béta-blokkoló és szorongásoldó gyógyszereket vettem be, amennyi volt. Az 1. kategóriából egy dobozzal, ha jól emlékszem.

Kitágultak a pupilláim, görcsös vigyorba meredtek az arcizmaim. Izzadtam, rázott a hideg, remegtek a végtagjaim, nagyokat dobbant a szívem. Enyhe hányinger környékezett. Fent voltam egész éjjel, és még napokig szájzáram volt, valamint vagy két hétig nem volt utána orgazmusom.

Amint láthatod, én nem haltam meg, egy hozzáértő bizalmasom szerint ez csak a nyugtatónak köszönhető; mint ahogy delíriumot is kezelnek vele, más gyógyszerek hatását is tompítja.

Nem éledt fel, azért adagoltam túl. Ostobán éreztem magam, amiért így elbaltáztam. Senki nem tudott róla, azóta se meséltem egy pszichológusnak/-áternek sem.

Egyébként a helyzet nem változott sokat, de újabb diagnózist pl., kezelést azóta se kaptam. Volt néhány alkalom terápiás ülés és kész. Mióta vége, még inkább paff vagyok. Csak már gyógyszert se adnak :D

Nem tudott róla az orvos, akkor voltam ~18 egyébként.

A tököm tele volt mindennel, nem igazán foglalkoztak velem a rendelőben abban az időben, csak a szereket írták fel, jártam terápiára is, de ha nem jelentem meg, egyszer se hívtak volna fel, hogy meggyőződjenek róla, hogy még élek. Aztán amikor mindent beszedtem, nem is mentem többet orvos közelébe. Semmit nem használt, nem is ártott az én bika testemnek, csak nagyobbra dagadtam tőle (ami evészavarosként rosszabb a halálnál, bár nem ez volt a fő szempont kezelésnél).

Aztán egyszer csak újra bejelentkeztem. A nővérek már meg is ismertek, olyan gyakori vendég voltam náluk, és láttam, eltölti őket a rettenet, hogy megint ott vagyok, már csak azért is, mert ezek szerint ez nem olyasvalami volt, amit kinő az ember.

Tavaly csináltam egy terápiát ugyanott, más pszichoval, mert a többi külföldre emigrált. Őt nagyon szerettem, kár, hogy akkora a várólista mindenhol, hogy több alkalom nem fért bele.

Nem vagyok meglepve, már a háziorvos se ad beutalót csak úgy ide-oda, kizárólag, ha már HCV-t és egyéb finomságokat gyanít a háttérben. Valami baj lehet a finanszírozással, vagy csak nincs kapacitás, hogy ennyire elhajtottak.

Mondjuk tény, hogy betegségelőzmények nélkül egyszerűbb az élet, hogy nincs a debilségről aktuális papírom, még vezethetek autót, dolgozhatok. De nehezen viselem magam, meg azt, hogy nem tudom hova tenni. A vőlegényem skizofrénnek tart.

Neked, Kérdező, mivel gyűlt meg ennyire a bajod, hogy próbálkoztál?

Volt középsuliban egy tanárom, aki rendre azt mondta, hogy "befejezetlen öngyilkosságot követett el xy", mert szerinte csúnyán hangzott az, hogy "sikertelen öngyilkosság". Befejezett vagy befejezetlen, az öngyilkosság így is úgy is súlyosnak és véglegesnek hat. Akkor is, ha koppansz egyet, mert nem úgy sül el, ahogy tervezted.