Milyen terápiát válasszak, kihez forduljak segítségért?

Köszönöm a válaszokat.

Az én refluxom a szorongás mellett még attól alakult ki, hogy tinikoromban nem kaptam otthon enni (és pénzt sem), még főzni sem tudtam, mert nem volt miből, szóval évekig sokszor napokon át nem tudtam enni..legalábbis az orvos szerint az ,,össze-vissza evéstől" van ez. (Neki csak annyit mondtam, hogy sokszor kimaradt, kimarad egy-egy étkezés.)

Igazából semmi különös, csak a szokásos magyar család: alkoholista, agresszív apa (engem szerencsére nem vert, csak néznem kellett) , depressziós és gyógyszerfüggő anya. Sokszor kellett menekülnünk, költöznünk, sokszor kellett anyámat megmentenem az öngyilkosságtól (először talán 4-5 évesen), de aztán végül mindig egymás karjaiban kötöttek ki..azóta már elváltak mondjuk. De mint már mondtam, nekem ez nem fáj, nem hibáztatom őket az állapotom miatt..már gyerekként is túlságosan aggódó voltam és mindent magamra vettem.. volt, hogy 3-4 évesen sírva aludtam el télen, mert eszembe jutottak az utcán élő emberek, hogy biztos fáznak odakint, stb. Ez így utólag visszagondolva nem teljesen normális egy ennyi idős gyereknél, de ez csak egy példa. Vagy volt, hogy amiatt zokogtam este, mert rájöttem, hogy mind meg fogunk halni egyszer..féltem a baktériumoktól, folyton mostam a kezem, amíg nem száradtak ki annyira, hogy véreztek..amikor alsós lettem, volt, hogy napokig nem tudtam aludni az osztálypénz miatt, mert csúsztunk vele és a tanárnéni szólt, hogy otthon mondjam meg anyukámnak, hogy be kell fizetni..én pedig továbbgondoltam, megijedtem, hogy ki fognak rúgni, nem mehetek osztálykirándulásra, stb. pedig erről szó sem volt. Tudom banálisan hangzanak ezek, de mára olyan súlyossá vált a helyzet, hogy naponta többször gondolok arra, hogy halálos betegségem van, nem merek elmenni mellkasi röntgenre, nem merek elmenni koponyaröntgenre, félek a levelektől (sokszor hetekig nem merem felbontani őket), félek a tömegtől, ha kocsiban vagyok, akkor félek, hogy durrdefektem vagy tengelytörésem lesz és kivédhetetlen balesetet szenvedek..nagyon nem jó így.

Igazából úgy érzem, hogy jobb, ha nem bolygatom a gyerekkorom..olyan volt, amilyen, lehetett volna jobb, de rosszabb is és hálás vagyok, hogy én nem lettem olyan, mint a családom, mert hamar felnyílt a szemem és sokkal hamarabb lettem önálló, mint mások, kitartó lettem. Attól tartok, hogy ha valaki beleturkálna az emlékeimbe, akkor olyan dolgok is előjönnének, amiket nem véletlenül törölt az agyam.

Igazából bármilyen megoldás érdekel, még ha drága is..valahogy kigazdálkodom, csak ez a szenvedés maradjon abba.