Fel lehet dolgozni a gyermekkori bántásokat?

"csak azért vagy, mert kiszakadt a gumi"

"bárcsak inkább kutyát vettem volna"

...stb 18 évig minden nap

pofonok, nadrágszíj...18 évig

Apám sosem bántott szexuálisan, de mindig bejött a szobámba/ leskelődött kintről amikor öltöztem, a mai napig nem viselem el 2 méternél közelebb hozzám, rettegtem, hogy bántani akar..úgy...

Anyám semmire sem tart..ezt minden nap el is mondta..valahogy sajnos nem tudtam sosem megfelelni neki, és csalódást okoztam, okozok azzal, amilyen vagyok :(

Suliban az egyik tanárom tudta mi a helyzet otthon, először sokat segített, meghallgatott, figyelt rám, törődött velem. Bíztam benne, amolyan "apapótló" lett a szememben...egy idő után másképp viselkedett, sokszor ért hozzám, illetlen dolgokat mondott, csókolgatta a nyakamat...éreztem, hogy lehet hogy ez nem normális, de nem mertem lépni, mert akkor egy felnőtt se maradt volna, aki figyel rám...már bánom, de akkor nem volt elég eszem.

20 éves vagyok, és ezek a dolgok naponta többször eszembe jutnak, kényszeres jelleggel, csak úgy a semmiből...nem tudom kikapcsolni ezeket a gondolatokat, és a bűntudatot sem tudom megszüntetni.

Ha (kb) a szüleim korosztályából való emberrel vagyok, feszélyezve érzem magam, ideges leszek, ha közel jönnek, akkor agresszív is...nagyon zavar, mert az oktatóimmal sem vagyok képes emiatt jól kijönni, vagy egyáltalán beszélni. Nem tudom elviselni, ha bárki hozzámér...legszívesebben azonnal megütném.

Mit tehetnék? Hogyan segíthetnék magamon?

20/N