Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Szociopata a barátom?

Szociopata a barátom?

Figyelt kérdés

Nemrég óta együtt vagyok egy sráccal, 2 hónapja kezdtünk járni. Kísértetiesen hamar meglett a közös hang, úgy tűnt, ugyanolyan mint én, sőt már az elején mindent ő akart fizetni ( a szállodát is ami betervezve sem volt) hiába nem akartam neki hagyni, ő mindenre meghívott. Fenn a szobában pedig csak beszélgettünk, órákat, vicces vagy épp filozófikus dolgokról, az álmainkról stb. Már ott és akkor nagyon romantikus dolgokat mondott. ( zárójelben, nem semmi olyasmi nem tőrtént) akkor még. De utolsó nap kezdtem valamiért kellemetlen érezni magam, hogy ő 25 éves, miért foglalkozna egy kis szűz 19 évessel? Vagy lehet pont ezért...? Amikor látta hogy kellemetlenül érzem magam, lenyugtatott, de aztán végül csúnyán kirobbant belőlem az egész, mire ő lefogott, nevetett és láttam valami fura fényt a szemében, a hangja is megváltozott, tényleg, tisztára irracionális, új és félelmetes helyzet volt ( saját bevallása szerint multiplexes) és azt mondta:„ ugyan, ki foglalkozna használt árúval? ” és nevetett, mint valami beteg, torz ember, de mást nem csinált. Együtt aludtunk és csak szorosan hozzámbújt. Azt mondta, szeret és fontos vagyok neki.

Később, mikor megtörtént, én is akartam a dolgot, egyszerűen elragadott a hév, ő pedig gyengéd volt velem, és nem volt rossz a dolog. Azt hiszem/ hittem beleszerettem. És ő ezt tudja? Lehet.Aztán igen, elmondta, hogy neki ez a kötődés kialakításához kell. Hogy néha szeret, de inkább mintha csak masolná a szeretet érzését. Amikor sírtam vagy magam alatt voltam, mindig mondta, hogy ne féljek, ő nem megy el, és a " másik énje ” se a fejében. Ha beüt a kattja, nem kedves dolgokat mondd. Nem azt, hogy szeretlek, hanem inkább úgy fogalmaz, „ én mindened akarom. A tested és a lelked. És igen ez tarthat halálig is. Én itt leszek. Te erre az énemre vágysz valójában. Neked EZ kell.” Gyengéden, mégis erőszakosan azzal a másfajta hanghordozással. És fáj beismerni, de ez is tetszik benne.Szerintem kiismert. Valamiért vonzom az ilyen alakokat ( egyébként érzelmileg én se vagyok ép sajnos) . Nem tudom, milyen úton járok már, össze vagyok zavarodva, teljesen tisztán akarok látni. A pszichiátriai papírjait nem láttam még, mert nem akarja megmutatni, de Isten engem úgy segéljen, egyszer elolvasom. Együtt vagyunk mai napig. Még. Igazából menekülni is akarok, meg szembeszállni is, de érdekel hova vezet ez. Tudnom kell, nem szeretek összezavarva lenni. Ha nektek itt, bárkinek, volt hasonló tapasztalata, leírná milyenek? Mi lehet ez pontosan? Milyen velük az élet úgy igazából? Hogyan létezhet ilyen " ember"?



2018. aug. 9. 11:55
 1/7 anonim ***** válasza:
van baj
2018. aug. 9. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 Ypszilon1980 ***** válasza:

Mert vannak papírjai?

Szerintem túlreagálod, nem ismered még. Amúgy meg miért kell rögtön paranoiásnak lenni? Tetszik a dolog, vele vagy, akkor most mi a baj?

2018. aug. 9. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
A mazochista énem élvezi,igen, de a racionális gondolkodásmódom most ezzel harcol, mert nagyon is tudom, hogy ennek rossz vége lesz. Saját bevallasa szerint is skizofrén ( multiplex személyiségzavaros) ez az egyik ága a skizofréniának, azt hiszem. A Vadaskertben és a Thallasa házban is volt elvileg, 8 éves kora óta járt pszichiáterhez egészen 19 éves koráig. Azt mondta, igazából elég jól át tudott vágni pár dokit is, meg jajj, őt mind félrediagnosztizálja, senki nem érti meg. Csak az állítólagos emberölési késztetést tudták nála kordában tartani, hogy ne gyilkoljon meg vagy bántson másokat.
2018. aug. 9. 13:26
 4/7 Ypszilon1980 ***** válasza:
Oké, de még mindig nem értem mit tudunk itt neked segíteni. A kérdést már eldöntötted.
2018. aug. 9. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 Rubina07 válasza:
100%

Ha minimálisan is félsz tőle, ne maradj vele tovább együtt. Bár ha az egyik énje, ahogy mondod birtokló... Elég sokáig huztad ezt. Mikor elmondta neked, hogy milyen mentális betegsége van, utana szakitanod kellett volna vele. Minél jobban húzod, annál inkább bekattanhat, ha szakítást vele. A mentális betegségű emberek bármire képesek, hiszen nem józan ésszel gondolkodnak. És ami nekünk n normális, az nekik az. Ők gyakran csak a saját önző érdekeikkel foglalkoznak és a saját érzéseikre hagyatkozva cselekszenek meggondolatlanul.

Elég kellemetlen dologba keveredtél szerintem. Te döntöd el, hogy mit csinálsz csak legyél óvatos. Ha már most tudod, hogy ennek rossz vége lesz, cselekedj és vigyázz magadra.

2018. aug. 9. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 Rubina07 válasza:
100%

*Ami nekünk nem normalis, az nekik az.

Véletlen rosszul írtam

2018. aug. 9. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 Ypszilon1980 ***** válasza:
Egyértelmű, hogy a Kérdezőnél van a gond. Egy ilyen sztorit, ha leírsz és elolvasod, akkor egy normálisan gondolkodó ember nem hezitál. Ez kb. olyan érzést kelt bennem, mintha sátánista lenne. Szembeszállni saját magaddal kell, a párodnak nem való kapcsolat, mert ahogy előttem is leírta egy válaszoló, nem foglalkozik veled, csak addig amíg neki is jó. Amint neki nem kedves valami már nem fog segíteni semmiben.
2018. aug. 9. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!